Nehéz és kellemetlen volt a választási kampány – mondta a zágoni tanács tegnapi alakuló ülése előtt Kis József polgármester.
Gondoltak-e a kampányolók arra, hogy ezután is ebben a közösségben kell élniük? – tette fel a kérdést, majd a Condeiul Ardelean újságban megjelent lejárató cikkeket mutatta fel. A sajtón keresztül próbáltak etnikai konfliktust szítani a faluban, az RMDSZ-t kígyóhoz hasonlították, árulónak nevezték azokat a románokat, akik magyar polgármesterre szavaznak – utalt Doru Decebal Feldioreanu cikkeire; a szerző maga is az Szociál-Liberális Szövetség színeiben pályázott és kapott is tanácsi tisztséget, habár nincsenek zágoni gyökerei. Ilyen emberekre a községben nincs szükség, ítélkeznek anélkül, hogy ismernék a helyzetet, és csak a pártlistának köszönhetően jutottak be a tanácsba – mondta. Az RMDSZ megtehetné, hogy magyar alpolgármestert szavazzon meg, de a román közösségel való jó együttműködésre való tekintettel (Zágonban a románság részaránya 52 százalék) román helyettest javasolnak – hangsúlyozta. Nem mulasztotta el megköszönni a jóindulatú választópolgároknak a bizalmat, bármilyen pártra, polgármesterjelöltre is adták voksukat. „A mai nappal kezdve elfelejtjük az ellenségeskedést. A község választott vezetőségének egyetértésben kell a polgárokért dolgoznia. Mi vagyunk az emberekért, és nem fordítva” – mondta.
A tanácsban két frakció alakult, az SZLSZ négy taggal, az RMDSZ kilenccel alakított csoportot, utóbbiakhoz csatlakozott a DLP két tanácstagja is. Az eskütétel után egy alpolgármestert nevesítettek, a DLP-s Nicolae Cosneanut. Egyhangúlag szavaztak rá, így harmadik mandátumát kezdheti a községben elismert jelölt, annak ellenére, hogy korábban az SZLSZ Feldioreanunak követelte az alpolgármesteri széket.
A szakbizottságok felállításánál az RMDSZ–DLP-frakció megmutatta erejét. Sorra szavazták le az SZLSZ jelöltjeit – ezt már a kormányhivatal jelen lévő megbízottja, Sergiu Mitroi jogtanácsos nem tudta elviselni. „Jóindulattal” mondta: ha továbbra is leszavazzák az SZLSZ jelöltjeit, csökkenteni kell a szakbizottsági tagok számát, sőt, azt is felvetette, esetleg támadhatók lesznek a vonatkozó határozatok. A burkolt fenyegetésre váltott a többség, az RMDSZ javasolt szociál-liberális szakbizottsági tagokat, sőt, bizottsági elnököt, akik immár megkapták a kellő szavazatot. Arra azonban gondosan vigyáztak, hogy mindhárom szakbizottságban fölényben legyen az RMDSZ–DLP-frakció.