A megyeszékhelyi Andrenalin SE sportolói június 22–24. között a magyarországi Zsombón vendégszerepeltek, ahonnan jó eredménnyel tértek haza az ötödik alkalommal rendezett nemzetközi műfalmászó versenyről.
Ennek apropóján kerestük meg a sportegyesület frontemberét, Szőcs Károly-Csabát, akit atavalyi eredményekről, a klub jelenéről és idei terveiről faggattunk.
– Kezdésként ejtsünk pár szót a 2011-es idényről. Megítélésed szerint milyen volt a tavalyi évetek?
– Elsősorban nem azt nézzük, hogy ki milyen helyen végzett, hanem az egyéni előrelépést vesszük figyelembe. Fontos számunkra az is, hogy tanítványainkkal együtt jó eredményeket érjünk el, ami csak a fejlődés, a tanulás és a kitartás révén érhető el. Ha ezek tükrében nézek vissza a 2011-es esztendőre, azt kell mondanom, jó évet zártunk (Nagy Hanna harmadik lett az országos műfalmászó-bajnokságon és a Román Kupában, a csapat tagjai pedig sok hazai és külföldi versenyen és edzőtáborban vettek részt). Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tavalyi eredményeink gyengébbek a 2010-eseknél. Ennek egyik oka az lehet, hogy Nagy Hanna generációja szétmorzsolódott, és sok tehetséges fiatal hagyott fel a műfalmászással. Tavaly három síkon dolgoztunk: foglalkoztunk kis tanítványaikkal, versenyeztünk, és bekapcsolódtunk a román szövetség munkájába. A szövetség háza táján rosszul működtek a dolgok, és kis szemléletváltásra, frissítésre volt szükség. Úgy érzem, sokat segítettem a versenyek megszervezésében és ezek minőségének javításán. Tehát a tavalyi évem, évünk erről is szólt, és ez lehet egy másik ok, amiért gyengébben szerepeltünk, mint korábban. 2011-ben csak beszéltünk róla, ám idén már hivatalosan is felajánlották számomra a román szövetség elnöki tisztségét, amit hosszú latolgatás után ugyan, de nem fogadtam el. Ha szerepet vállalnék a szövetség életében, legszívesebben alelnök lennék, hiszen ennek feladatköréhez tartozik kimondottan a sport. Én tudnék és akarok is tenni a szikla- és műfalmászásért.
– Idén komoly problémával küszködik az Adrenalin SE, hiszen be kellett zárnotok a 2010 elején megnyitott mászótermet. Miért?
– Sajnos, egyszerű a dolog. Lejárt a terem bérleti szerződése, és nem tudtam meghosszabbítani, mivel nem volt lehetőségem harcba szállni a város egyik legnagyobb kereskedelmi egységével, amely már használja is a termet. Mi nem folytatunk kereskedelmi tevékenységet, így sok bevételünk nincs, és mindent a műfalmászás iránti szeretetből teszünk. Ez a hobbink. Barátaim arra biztattak, hogy gondolkozzam nagyban, hiszen a tömegnek el kell tartania a sportolókat. Ez egy nagy városban működik, mi viszont Sepsiszentgyörgyön vagyunk, ahol nincs olyan sok mászónk, és bizony nyáron, amikor csak az egyesület sportolói jöttek mászni, saját zsebünkből kellett elővennünk a bérre szükséges pénzt. Most olyan teremre volna szükségünk, amely nem túl nagy, hoz is valamit a konyhára, ahol a kedvtelésből hozzánk járók és sportolók meg tudnak férni egymás mellett. A terem hiánya sok egyéb problémát is szült. Most Brassóba járunk edzeni, ez pedig nagyobb kiadást jelent. Kevesebbet tudunk tréningezni, nincs folytonosság.
– Jelen pillanatban milyen lehetőségeitek vannak?
– Egy régi kazánházra gondoltunk, és úgy érzem, Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatna is minket. A László Ferenc utcai egykori hőközpontot ajánlották fel, s az meg is felelne nekünk. Már elkészítettük a szükséges terveket, bemutattuk őket, de attól a pillanattól, ahogy a polgármester azt mondja, miénk a terem, addig, hogy megkapjuk, nagyon hosszú az út, és nehezen lehet kiigazodni a bürokrácia útvesztőjében. Nincs sok pénzünk, de ami van, abba fektetnénk, hogy használhatóvá váljon a terem, és nincs szükségünk fölösleges akadályokra. Amíg megy az új terem körüli hercehurca, meg kell oldani valahogy az edzést, hiszen hosszú távon nem kifizetődő a Brassóba járás. Ezért kisebb terem után néztem, és vannak alternatívák. Bátran kijelentem: ez év őszére lesz új termünk, hogy hol, az még kérdéses.
– Most hány sepsiszentgyörgyi jár hozzátok tanulni, edzeni?
– Jelen pillanatban hat felnőttel és tíz gyerekkel foglalkozunk. De bízom benne, hogy az új terem megnyitásával újra növekedni fog az érdeklődők száma.
– A teremkialakítás mellett milyen terveitek vannak a 2012-es esztendő második felére?
– Ebben a hónapban egy brassói barátommal Németországba utazom egy kisebb „edzőtáborba”. Augusztusban Bulgáriába megyünk a sziklamászást gyakorolni, majd következik egy hazai sziklamászó-fesztivál és egy franciaországi kirándulás, ahová a csapattal akarunk eljutni. Az ősz beköszöntével beköltözünk a terembe, és sorra következnek a versenyek. Közülük a legrangosabb a háromfordulós műfalmászó Román Kupa, és szeretnénk szervezni egy gyerek-, illetve ifjúsági versenyt. Decemberen is lesz egy-két megmérettetésünk, az évet előreláthatólag törökországi sziklamászással zárjuk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.