KosárlabdaIratkozás előtt

2012. július 2., hétfő, Sport

Ma 14 óráig lehet nevezni a 2012–2013-as A-osztályos női kosárlabda-bajnokságra, sajnos nem tudjuk, lesz-e csapata Sepsiszent­györgy­nek, s ha igen, akkor ki képviseli a várost ebben a küzdelemsorozatban.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

 Ennek és ehhez hasonló problémák megvitatására hívott össze szombat délre megbeszélést Vass Ildikó, a BBall 6 kosárlabda-iskola vezetője, amelyen a sajtó képviselői mellett részt vett egypár szurkoló, valamint Kovászna Megye Taná­csának és a megyeszékhelyi önkormányzat képviselője is.
Vass Ildikó rövid felvezetőjében elmondta: annak ellenére, hogy az A-osztályban elmaradt az eredmény, a másodosztályban és az ifjúsági bajnokságokban jól teljesítettek a BBall 6 kosaras lányai. Vass továbbá azt is hozzátette: lemond a Sepsi BC irányításáról, és a jövőben csak saját kosárlabdasulijában gondolkozik.
A megyei tanács részéről Ambrus József kifejtette, hogy a 350-es törvény alapján csak sportrendezvényeket kellene támogatni, csapatot nem, mivel a pályáztatás és a pénzek elszámolása mindig sok problémát jelent. A tanácstag továbbá elmondta, hogy Sepsi SIC néven új klub, új csapat létrehozásán dolgoznak, és szeretnék, ha ez az együttes indulna a soron következő bajnokságban. Ambrus hozzátette: ha nem tesszük meg ezt a lépést, nem lesz újra olyan kosárlabdacsapatunk, amely megtöltené a szentgyörgyi csarnokot. A problémát csak az jelenti, hogy a klub még nem létezik, és csupán a soron következő tanácsülésen (amely éppen két hét múlva esedékes) döntenek megalakulásáról.
Miklós Zoltán a városi önkormányzat képviselőjeként is kiemelte: a nagy költségvetésű csapatsportot ki kell vonni a pályáztatás alól, mert ilyen körülmények között nem tud rendesen működni egy sportklub. Bevallása szerint a két önkormányzat és a Tega Rt. által megalakítandó klub lehet jó megoldás annak érdekében, hogy a sepsiszentgyörgyi kosárlabdás sikertörténet folytatódjék.
Hogy melyik csapat indul az A-osztályban – az új Sepsi SIC vagy a B-osztályból az élvonalba harmadszorra is feljutó BBall 6 –, még nem tudjuk, de az erre vonatkozó döntés ma délelőtt fog megszületni. Kíváncsian várjuk!
Az új klub megalakulásával megszűnik létezni a Sepsi BC, amely öt év alatt szerzett két bajnoki ezüstérmet és két bronzérmet, a Román Kupa megnyerése mellett pedig kétszer volt harmadik helyezett.

Magyarországi edzőtáborban a Sepsi ISK
A Sepsiszentgyörgyi ISK tizenhárom kosarasa (négy lány: Székely Borbála, Duca Linda, Taranek Andrea, Szabó Enikő és kilenc fiú: Tóth Ádám, Váncsa Róbert, Hermány István, Tittesz Csongor, Téglás Hunor, Téglás Etele, Szabó Áron, Fülöp Róbert, Varga Csongor) július elsejétől egy héten át részt vesz a harmadik Rátgéber László Nemzetközi Kosárlabdatáborban.
A magyarországi Baján sorra kerülő táborban a megyeszékhelyi kis kosarasoknak alkalmuk lesz megismerkedni a világhírű trénerrel, s az egyéni, illetve a csoportos foglalkozásokon tovább csiszolhatják kosárlabdatudásukat, új trükköket sajátíthatnak el, és újszerű edzésformákkal ismerkedhetnek meg. A bajnokok azok, akik mindig, mindenhol a legtöbbet tudják kiadni magukból. Akik soha nem adják fel. De az igazi bajnokok itt azok, akik igazából megszeretik a kosárlabdát! – olvasható a kosársuli internetes weboldalán (www.ratgeber.hu). Bízunk abban, hogy játékosaink ezzel a mentalitással térnek majd haza, és tudásukkal hozzájárulnak a szentgyörgyi kosárlabda fejlődéséhez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2012-07-02: Sport - Tibodi Ferenc:

Teremgondok az Andrenalin SE-nél (Szikla- és műfalmászás)

A megyeszékhelyi Andrenalin SE sportolói június 22–24. között a magyarországi Zsombón vendégszerepeltek, ahonnan jó eredménnyel tértek haza az ötödik alkalommal rendezett nemzetközi műfalmászó versenyről.
2012-07-02: Sport - :

Két érem (Asztalitenisz)

Két éremmel tért haza Besz­tercéről a sepsiszentgyörgyi Electrica és a Tanulók Háza közös csapata, amely a hét végén az Ezüstütő nevet viselő országos asztalitenisz-versenyen vett részt.