2012. az olimpiai játékok éveHősök, ­győztesek 29.

2012. július 2., hétfő, Sport

Labdák, labdák
Labdák – már évezredekkel ezelőtt hatalmukba kerítették a mozogni, szórakozni vágyó embereket. Az egyik fáraó sírjában talált labda nem kevesebb, mint öt-hatezer éves múltra tekint vissza. Hogy mit játszottak vele? Dobták? Rúgták? Nem lényeges, a fontos az, hogy játékszerként szolgált.

Elterjedésére, népszerűségére vall, hogy már az első újkori olimpián „pattogott” egy labdajáték, a
tenisz
„Egy bizonyos John Boland nevű angol úr éppen Göröghon csodálatos természeti szépségeiben gyönyörködött, amikor fülébe jutott a hír: teniszversenyeket rendeznek az olimpiai játékokon... Be­nevezett, s kölcsönkért felszerelésben, kölcsönkapott ütővel egyéni és páros bajnokságot nyert.” Boland nyitotta meg tehát a labdajátékok olimpiai bajnokainak névsorát.
A tenisz, bár nem idegen Francia­országban – hiszen, ha jól meggondoljuk, mielőtt az angolok szabadalmazták, s elindították világ körüli útjára, a franciák már javában játszották, hogy még pontosabbak legyünk: Francia­országból vándorolt át Angliába –, az 1900-as párizsi olimpia műsorában nem szerepelt. St. Louisba viszont újra meghívják a világ legjobbjait. Mind egyéniben, mind párosban amerikai győzelem születik. 1908-ban London­ban külön viadalt rendeznek szabadtéri pályán és külön fedett pályán. És először a játékok történetében porondra lépnek a nők. A küzdelmek teljes angol sikerrel zárulnak. Stockholm folytatja Lon­don hagyományát, s nyolc számban rendez vetél­kedőt, négyet szabadtéri és négyet fedett pályán. Az érmeken szépen megosztoztak a fran­ciák, az angolok, a dél-afrikaiak és a németek. Ant­wer­penben, a csonka olimpián folytatódott az éremosztozkodás, a második párizsi olimpián (1924) viszont öt amerikai győzelem születik, aztán több évtizedes szünet következik. 1988-ban tér vissza a játékok színterére a tenisz, s azóta éberen tartja a sportvilág figyelmét.
Az olimpiai bajnokok:
Év    Férfi egyes    Páros    Női egyes        Páros
1896 Boland John (NBr)    Boland John, Traun Fr. (Né)    –        –
1904 Wright Beals (EÁ)    Wright B., Leonard Edgar (EÁ)    –        –
1908 Ritchie Major (Nbr)    Doherty R., Hillyard G. (NBr)    Lambert Dorothy (NBr)        Wrightman, Wills (EÁ)
         *Gore (NBr)    Gore, Roper (Nbr)    Bastlake (NBr)        –
1912 Winslow Charles (Daf)    Winsloww, Kitson (Daf)    Broquedis Margareta (Fr)        –
          *Gobert (Fr)    Gobert, Germot (Fr)    Hannam (NBr)        Dixon, Hannam (NBr)
1920 Raymond Louis (Daf)    Turnbull O., Woosnam M. (NBr)    Lenglen Suzanna (Fr)        McKane K., MaNair W. (NBr)
1924 Richards Vincent (EÁ)    Richards V., Hunter Francois (EÁ)    Wills Helen (EÁ)        Wightman H., Wills H. (EÁ)
1988 Mecir Miroslav (Csz)    Flach K., Seguso R. (EÁ)    Graf Steffi (Né)        Garrison Z., Shrive P. (EÁ)
1992 Rosset Marc (Svá)    Becker B., Stich Michael (Né)    Capriati Jennifer (EÁ)        Fernandez G., Fernadez M. (EÁ)
1996 Agassi Andre (EÁ)    Woodbridge, Woodforde (Au)    Davenport Lindsay (EÁ)        Fernadez G., Fernandez M.
2000 Kafelnyikov J. (Or)    Lareau S., Nestor D. (Kan)     Williams Venus (EÁ)        Williams V., Williams S. (EÁ)
2004 Massu Nicholas (Chi)    González F., Massu N. (Chi)    Henni-Hardenne J. (Bel)        Szün Tien-tien, Ting Li (Kí)
2008 Nadal Rafael (Spa)    Federer Roger,Wawrinka S. (Svá)    Gyementyeva J. (Or)        Williams V., Williams S.
2012 ----------------------     -----------------------------------    ----------------------        --------------------

Asztalitenisz
Ázsiai sportjátékként mutatkozott be a játékok küzdőterén. Ázsiai földön, Szöulban nem is lehetett másként, a négy lehetségesből négy aranyérmet az ázsiaiak nyertek – kettőt a kínaiak, kettőt a házigazda dél-koreaiak. Nem sokat változott a képlet Szöul után sem, csupán a férfi egyesben került sor európai döntőre.
Az olimpiai bajnokok:
Év    Férfi egyes        Férfi páros            Női egyes        Női páros
1988     Ju Nam Kju (DK)    Kí                Jing Csen (Kí        DK
1992     Waldner Jan-Ove (Své)    Vang Tao-Lu Lin (Kí)        Teng Ja-ping (Kí)         Teng J.-ping-Csiao Hung (Kí)
1996     Liu Kuo-liang (Kí)    Kung Ling-huj-Liu K-liang (Kí)    Teng Ja-ping        Teng J.-Ping-Csiao Hung
2000     Kung Ling-hui (Kí)    Vang Li-csin, Jen Szen (Kí)    Vang Nan (Kí)        Vang Nan-Li Csü (Kí)
2004     Rju Szung Min (DK)    Csen Ki, Ma Lin (Kí)        Csang Ji-ning (Kí)    Vang Nan-Csang Ji-ning (Kí)
2008     Ma Lin (Kí)        Ki (Vang H., Vang L., Ma lin)    Csan ji-ning (Kí)        *Kí (Kuo J., Van N., Csang J.)
2012     ---------------------        -----------------------        ------------------        --------------------------

Tollaslabda
 Európa földjén is megmaradt ázsiai sportágnak – délkelet-ázsiai súlyponttal, hiszen Indonézia szerezte meg a két egyéni szám aranyérmét, Európának eddig mindössze egy arany jutott a dán Hoyer-Larsen jóvoltából.
Az olimpiai bajnokok:
Év    Férfi egyes        Férfi páros és * páros        Női egyes        Női páros
1992     Kusuma A. B. (Indo)    DK (Kim M. Sz., Pak D. B.)    Susanti Susi (Indo)    DK (Csung Sz. J., Hvang H. J.)
1996     Hoyer-Larsen P. (Dán)     Indo (Majnaky R., Subagja R.)    Bang Szu Hjun (DK)     Kí (Ko Fej, Ku Csün)
                *DK (Kim D. M., Gil J. A.)
2000    Csi Hszien-peng (Kí)    Indo (Gunawan T., Mijawa C.)    Kung Csi Csao (Kí)     Kí (Ko Fej, Ku Csün)
                *Kí (Csang Jün, Kao Ling)
2004    Hidayat Taufik (Indo)    DK (Kim D. M., Ha Tae Kvon)    Csang Ning (Kí)         Kí (Csang Csie, Jang Vej)
                *Kí (Csang Csün, Kao Ling)
2008    Lin Tan (Kí)        Indo (Kido Markis, Setiavan H.)    Csang Ning        Kí (Tu Csing, Ju Jang)
                *DK (Li Hjo D., Li Jong De)
2012 -------------------------    ------------------------------------       ---------------------         -------------------------
* csapat

Az olimpiáról kivonult sportjátékok
A kivonulás oka: az olimpia nem a nemzetek, csoportok, hanem az egyének vetélkedője – fogalmazták meg a NOB tagjai. Az igazi ok viszont a sportágak népszerűsége, elterjedése. Mert ha jól megfigyeljük, olyan sportágak kerültek az olimpiai játékok elfelejtett sportjai közé, amelyek csak pár országban ismertek.
Lacrosse. 1908-ban szerepelt először és utoljára. Olimpiai bajnoka: Kanada
Jeu de Paume. Szintén az első londoni olim­pián mutatkozott be, és tűnt el a feledés homályában. Olimpiai bajnoka az amerikai Gould.
Raket. 1908-ban mutatkozott be, majd eltűnt, mint az előző kettő. Olimpiai bajnokai: a brit Noel, párosban a szintén brit Astor–Pennel kettős.
Rögbi. Két olimpiát élt meg. 1908-ban mutatkozott be, és 1924-ben köszönt el. Ez az a sportág, amely a román sport első olimpiai érmét (bronz) hozta. Olimpiai bajnokai: Argentína (1908) és Egyesült Álla­mok (1924).
Lovaspóló. Három olimpián szerepelt, aztán... Olimpiai bajnokai: Anglia (1908), Argentína (1924 és 1936).
Gyeplabda
A legrégibb sportágak közé tartozik. Egy hozzá hasonló játékot már a régi görögök is játszottak. Ezt bizonyítja egy i. e. 510-ből származó attikai dombormű, amelyben görbe botokkal labdát ütő figurák láthatók. E játékot a görögöktől átvették a későbbiek során a franciák, a skótok, az írek, az angolok... A franciák hoquet-nak nevezték (ami pásztorbotot jelent), az angolok hookeelnek, azaz hajlított botnak, az írek hurlingnak. Európán túl ismerték még a játékot Kínában, Indiában, Dél-Afrikában.
1908-ban lép először – és joggal – az ötkarikás színtérre, angol győzelemmel. Ki­hagyja a stockholmi olimpiát, aztán Antwer­penben újra műsorra tűzik, majd kimarad a második párizsi olimpiáról is. 1928-ban indiai győzelemmel újra visszatér, és most már végleg. Jó ideig India uralta a versenyeket, aztán jött Pakisztán, majd az éremosztozkodás. 1980-ban színre lépnek a nők is, Zim­babwe nyerte az első bajnoki címet, aztán váltogatják egymást a győztesek.
Az olimpiai bajnokok:
Év    Férfiak        Nők
1908    Nagy-Britannia    –
1920    Nagy-Britannia    –
1928    India        –
1932    India        –
1936    India        –
1948    India        –
1952    India        –
1956    India        –
1960    Pakisztán    –
1964    India        –
1968    Pakisztán    –
1972    NSZK        –
1976    Új-Zéland    –
1980    India        Zimbabwe
1984    Pakisztán    Hollandia
1988    Nagy-Britannia    Ausztrália
1992    Németország    Spanyolország
1996    Hollandia    Ausztrália
2000    Hollandia    Ausztrália
2004    Ausztrália    Németország
2008    Németország    Hollandia
2012    -------------------    ----------------
Kézilabda
Feltalálója a dán Holger Nielsen. A derék sportember Koppenhága egyik külvárosában, az oldrupi reáliskolában tanított. 1898-ban a fiatalokat meghódító futballt a sok sérülés miatt az iskola vezetője betiltotta. Játszani azonban csak kellett. És Nielsen kitalálta, hogy mit. Új játékát haanholdnak nevezte. 1906-ban napvilágot látott az első szabályzata... A dánok példájára Svédországban, Svájcban is „felkaroltak” egy kispályás játékot. Csehszlovákiában a hazena, Németországban a Torball lett divatos. A Torballból nőtt ki – a labdarúgás szabályaival kiegészítve – Karl Schelenz testnevelő tanár nagypályás játéka, a Handball, amely meglepő gyorsasággal hódította meg Európát.
A kézilabda az 1936-os olimpián lépett a játékok küzdőterére. Szinte mondanunk sem kell, német győzelemmel. A magyarok a kisdöntőig jutottak, ott viszont 10:5-re kikaptak Svájc együttesétől. Az újabb olimpiai szerepléshez meg kellett várni az újabb német rendezést. Ez 1972-ben be is következett. A müncheni visszatérés véglegesnek mondható.
Az olimpiai bajnokok:
Év     Férfiak        Nők
1936    Németország    –
1972    Jugoszlávia    –
1976    Szovjetunió    Szovjetunió
1980    NDK        Szovjetunió
1984    Jugoszlávia    Jugoszlávia
1988    Szovjetunió    Dél-Korea
1992    FÁK        Dél-Korea
1996    Horvátország    Dánia
2000    Oroszország    Dánia
2004    Horvátország    Dánia
2008    Franciaország    Norvégia
2012    -----------------    ----------------

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-07-02: Sport - Áros Károly:

Nemzeti összetartozás, de nem a sportban...

Az összetartozás napjára emlékezőkhöz csatlakoztam magam is június 4-én.
2012-07-02: Közélet - :

Aljas támadás az erdélyi magyar közösség ellen (Az RMDSZ a Mikó-perről)

Az RMDSZ szolidaritást vállal azokkal, akiket a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt első fokon hároméves börtönbüntetésre ítéltek. Az érdekvédelmi szövetség kisparlamentjének tekintett Szövet­ségi Képviselők Tanácsa (SZKT) tegnap egyhangú szavazással fogadta el azt az állásfoglalást, amelyben a szövetség kinyilvánította szolidaritását.