Kelemen Kövér felelőtlen erdélyi portyájáról beszél
Az RMDSZ-t nem lehet megkerülni a romániai országos politikában és a magyar nemzetpolitikában – jelentette ki Kelemen Hunor elnök a szövetség döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tegnapi marosvásárhelyi ülésén.
Elnöki beszámolójában elmondta, az RMDSZ gyengítésére irányuló budapesti és bukaresti törekvések ellenére a szövetség megnyerte a júniusi önkormányzati választásokat. Jobb eredményeket ért el, mint négy évvel ezelőtt, és – noha két magyar párttal kellett versenyeznie – nagyobb arányban szerezte meg a magyarok szavazatait, mint négy évvel ezelőtt. Kelemen Hunor szerint a választások eredménye azt jelezte, ahol volt munka az elmúlt négy évben, ott a szövetség begyűjtötte a szavazatokat, ahol nem, ott azt a kampány sem tudta pótolni. Kelemen úgy vélekedett, „Kövér László felelőtlen erdélyi portyázása” nagymértékben hozzájárult a magyarellenes hangulat szításához, a magyarellenes román szavazók mozgósításához. „Nem vagyunk harcban a magyar kormánnyal, de meg kell érteni, hogy az RMDSZ-nek 86 százalékos beágyazottsága van. Nem lehet Kárpát-medencei nemzetpolitikát felépíteni az RMDSZ nélkül” – jelentette ki Kelemen Hunor. A szövetségi elnök a választási eredmények tükrében megállapította, a magyar–magyar verseny nem mozgósította az erdélyi magyar szavazókat. „Ha az ember mocskolódást lát, nem megy választani, hanem otthon marad” – fogalmazott. Hangoztatta: „a politikai importtal nem helyettesíthető a jó minőségű erdélyi áru; nem szeretik az emberek, ha gyarmatként kezelik őket”.
Magyarország egységet vár
Martonyi János külügyminiszter és Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára is világossá tette, hogy a magyar kormány csak akkor tud együttműködni a határon túli magyar szervezetekkel, köztük az erdélyi magyarság képviselőivel, ha egységesen lépnek fel – közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője tegnap Kelemen Hunor nyilatkozatára reagálva. Kaleta Gábor hangsúlyozta: szükség van arra, hogy az erdélyi magyar szervezetek képesek legyenek olyan közös célokat, programot kidolgozni, amelyben egyetértenek, és ezt a „minimumot” közösen tudják képviselni.
Határon túli pártot jegyeznének be
Az RMDSZ több politikusa is kezdeményezte tegnap egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását, amelyre a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazhatnának. Ezt az SZKT marosvásárhelyi ülésén Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke vetette fel. Szabó először arról beszélt, hogy Kövér László erdélyi kampánykörútja Bihar, Szatmár és Kolozs megyében rontotta a magyarság választási esélyeit. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint a határon túliak magyarországi pártját a magyar állampolgárságot szerzett felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarokkal közösen lehetne bejegyezni. Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke is kitért a pártalapítás javaslatára. „Megfenyegettük a magyarországiakat, hogy létrehozunk ott egy pártot. Ez nem árt, de még mielőtt a 2014-es magyarországi választásokról beszélnénk, nekünk az őszi parlamenti választásokra kell összpontosítanunk” – jelentette ki Markó, aki helytelenítette, hogy magyar részről „nem követték meg” az RMDSZ-t. Markó azt hangoztatta, hogy „Magyarország megtépázott nemzetközi tekintélyével lassan-lassan elszigeteli magát a Kárpát-medencében”. Hozzátette, az erdélyi magyar közösségnek befolyásos, erős Magyarországra lenne szüksége.