Vizsgáztak a nyolcadikosokAz eredmények nem tükrözik a tudást

2012. július 6., péntek, Közélet

A kompetenciaalapú felmérés nem azt jelenti, hogy mindenfajta megszerzett ismeretről le kell mondani, hanem új összefüggésben kellene számon kérni az ismereteket – állítja Dobra Judit, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar szakos tanára, akit a nyolcadikosok országosan egységes felmérője után arra kértünk, értékelje a magyar nyelv és irodalom záróvizsgát.
 

A háromszéki diákok több mint 90 százaléka sikeresen vizsgázott magyar nyelv és irodalomból, a magyar szakos tanárok közül többen mégsem tartják különleges teljesítménynek az eredményt. Dobra Judit szerint az idei felmérő feladatait minden tanuló, aki közepes eredménnyel végezte az általános iskolát, könnyen megoldhatta, és 8–8,50-es jegyet szerezhetett, ellenben a kérdésekre adott válaszokban nem mutatkozhatott meg eléggé a tudásbeli különbség, a képességek közötti eltérés, az egymáshoz nagyon közel eső eredmények pedig gondot okozhatnak a kilencedik osztályos besorolásnál. Olyan szövegértési feladat is szerepelt a vizsgalapon, amely nem gondolkodtatott, hanem csak a szövegrészek mechanikus kikeresgélését kö­vetelte meg, és nem igazodott a gyerme­kek életkorához, ismereteihez. A székely­magyar rovásírás eredeztetése körüli tudományos viták ennek a korosztálynak semmit nem jelentenek, így nem érthették azt, hogy „leszámolt az ótürk eredeztetés teóriájával”, mivel számukra egyenként a szavak is ismeretlenek – véli Dobra Judit. „Azt gondolom, félreértés történt a kompetenciaalapú oktatással, illetve felméréssel kapcsolatban. Az ismeretszerzés és a kompetenciák kialakítása, fejlesztése nem áll egymással szemben. A kompetenciákat nem légüres térben fejlesztjük, hanem ismeretek megszerzése által. Irodalmi képességeket fejleszteni irodalmi ismeretek nélkül nem lehet. Nem tartom helyesnek, hogy a felmérő dolgozat ennyi­re elszakad az olyan típusú feladatoktól, amilyeneket a magyartanárok többsége jónak és valóban a kompetenciák felmérésére alkalmasnak vélne. Jelen­leg szembeállítjuk a magyartanítás két olyan feladatát, amely összetartozik.” A pedagógus azt is kifogásolja, hogy nincs állandóság a rendszerben, ötödik osztályban még nem tudni, milyen megmérettetésre lehet számítani az általános iskola befejezése után.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2012-07-06: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Interaktív vadászmúzeum

Virtuális vadászatra, állatsimogatásra, de még a (mesterséges) medvebarlang meglátogatására is lehetőség nyílik majd a sepsiszentgyörgyi vadászmúzeumban, és ha minden jól megy, már az év vége előtt. A kiállítás nemcsak a szakmának szól, kisgyermekeket és nyugdíjasokat is várnak: így talán a fontosabb dolgaikkal elfoglalt felnőttek is megtanulják, hogy az őzbakból soha nem lesz agancsos szarvas, mégis büszkék lehetnek azokra az alig ismert természeti értékekre, amelyekben Három­szék és környéke bővelkedik.
 
2012-07-06: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A jogállamiság megcsúfolása

A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási perében született alapfokú ítélet a jogállamiság megcsúfolását jelenti – nyilatkozta tegnap Antal Árpád András, Sepsi­szentgyörgy polgármestere,