Váltás CotrocenibenBăsescu ki, Antonescu be

2012. július 7., szombat, Közélet

A parlament két házának tegnapi együttes ülésén – négyórás feszült vita után – felfüggesztették tisztségéből Traian Băsescu államfőt. Leváltásáról népszavazást írnak ki július 29-én. Az államfő felfüggesztése mellett 258 honatya szavazott, miközben 217 voks is elég lett volna.

A parlament döntése nyomán a referendum kiírásáig tartó időszakban Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke látja el az államelnöki teendőket. Ha a népszavazáson részt vevők többsége Băsescu leváltása mellett szavaz, új államfőválasztást kell kiírni. Amennyiben többen voksolnak menesztése ellen, Băsescu visszatérhet a Cotroceni-palotába – mint történt 2007-ben, amikor az ellenzék szintén leváltását kezdeményezte, a parlament jóvá is hagyta a felfüggesztési kérelmet, de a népszavazás után visszanyerte tisztségét az államfő.


Homályos véleményezés
Az alkotmánybíróság került a figyelem középpontjába tegnap délelőtt, a taláros testületnek 24 órát adott a parlament arra, hogy véleményezze a Szociál-liberális Szövetség által kezdeményezett felfüggesztési kérelmet, melyben az alaptörvény megszegésével vádolták Traian Băsescut. A kormánypártok egyebek között azt rótták fel az államfőnek, hogy kisajátította a miniszterelnök alkotmányos feladatkörét, állandó társadalmi feszültséget szított, megpróbálta megfélemlíteni a sajtót, és megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Kis késéssel a taláros testület közölte is döntését, melyben azonban nem adott egyértelmű választ arra, hogy megszegte-e az alkotmányt az államfő. Igaz, különösebb tétje nem is volt a testület döntésének, a hatalom ugyanis már két nappal korábban csorbította hatáskörét, kötelező véleményezését konzultatív jellegűvé minősítve, elejét vették tehát annak a helyzetnek, hogy a bírák megvétózhassák a kezdeményezést.
A taláros testület három pontban elmarasztalta az államfőt, de a kormánypártok által megfogalmazott vádak többségében vétlennek tartja az elnököt. Az alkotmánybírák szerint a miniszterelnök hatáskörének csökkentésére irányuló kísérletként lehet értelmezni azt, hogy Băsescu bizonyos gazdasági és szociális jellegű kormányzati döntéseket kezdeményezett, még mielőtt a kabinet elfogadta volna ezeket. Hozzáteszik, hogy az államfő e döntések nyomán kifejtett álláspontja nem sorolható a politikai jellegű állásfoglalások közé, amihez joga van. Az alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy Băsescu nem teljesítette „maximális hatékonysággal és igényességgel” az állam hatalmi ágai közötti, valamint az állam és a társadalom közötti közvetítői szerepét. Tettek még egy elmarasztaló észrevételt, miszerint „helytelenítik” Băsescunak azokat a kijelentéseit, amelyek révén „sértő” megjegyzésekkel illette a különböző hatóságok tevékenységét.
A pártok saját politikai álláspontjuknak megfelelően értelmezték a véleményezést: míg a felfüggesztést kezdeményező hatalom szerint az alkotmánybíróság is megerősítette, hogy indokolt az államfő felfüggesztése, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt szerint a talárosok álláspontja Băses­cunak kedvezett.


Ki a diktátor?
Délután öt órakor kezdődött a parlament két házának együttes ülése, melyen Traian Băsescu is részt vett. Jóllehet a kormányzó Szociál-liberális Szövetségnek 212 honatyája van, ennyi voksra számíthatott biztosan tehát a felfüggesztési határozat elfogadásához szükséges 217 voksból, s a hírügynökségi információk szerint intenzív tárgyalások zajlottak a pártok képviselői között a szavazás előtt, különösebb meglepetésekre mégsem lehetett számítani, hiszen az államfő mellett egyértelműen mindössze a Demokrata Liberális Párt állt ki. A nemzeti kisebbségek frakciója honatyáik belátására bízta a döntést, a Gabriel Oprea-féle Románia Haladásáért Országos Szövetség viszont megszavazta a felfüggesztést – cserébe (román sajtóinformációk szerint) be­jutó helyeket biztosítottak számukra néhány körzetben az őszi parlamenti választásokon. Az RMDSZ csak a parlamenti vita során közölte álláspontját: honatyáik lelkiismeretére bízták a döntést. Márton Árpád képviselő azzal indokolta ezt a döntést, hogy Băsescu eddigi tevékenysége ismert volt, az alkotmánybíróság pedig nem adott egyértelmű választ arra, hogy az államfő megsértette, vagy nem az alkotmányt.
A vita során többször felszólaló Băsescu kifejtette: az alkotmánybíróság egyetlen olyan vétséget sem állapított meg, amellyel megsértette volna az alaptörvényt. Szerinte a szociál-liberálisok erőteljesen megrendítették az elmúlt napokban a jogállamiságot, utalt többek között a parlament házelnökeinek és az ombudsmannak a leváltására. Emlékeztette továbbá azokat, akik diktátornak nevezték, hogy az ellenzék köreiből nevezett ki miniszterelnököt és vezetőt két hírszerző szolgálat élére. Hangsúlyozta azt is, hogy az ellenzék valós célja az igazságszolgáltatás ellenőrzés alá vonása, majd kiemelte: ő maga soha, egyetlen ügyben sem próbált közbenjárni bíráknál, ügyészeknél. Elismerte, hogy kommentálta az alkotmánybíróság döntéseit, de hangsúlyozta, mindig tiszteletben tartotta azokat.


Győztesek és vesztesek
Este kilenc óra után néhány perccel hivatalosan is bejelentették a parlamenti szavazás eredményét. Az ülésen 374 honatya vett részt, közülük 372-en voksoltak. 256-an szavaztak Traian Băsescu tisztségéből való felfüggesztése mellett, 114-en ellene, két voks érvénytelen volt.
Vasile Blaga, a Demokrata Liberális Párt elnöke szerint az RMDSZ, a nemzeti kisebbségek és az Oprea-féle párt honatyáinak többsége az államfő felfüggesztése mellett szavazott. Leszögezte továbbá: készülnek a népszavazási kampányra, a demokrata-liberálisok kiállnak Băsescu mellett. Crin Antonescu és Victor Ponta, a Szociál-liberális Szövetség társelnökei a szavazás után azt hangsúlyozták: minden az alkotmány és a törvények tiszteletben tartásával történt.
Traian Băsescu este tíz után bejelentette: az alkotmánybírósághoz fordul a parlament és az államfő közötti alkotmányjogi konfliktus feloldása végett, ugyanakkor készül a népszavazásra, és reméli, hogy azt tisztességesen szervezik meg. Szerinte ugyanis az alaptörvény értelmében a felfüggesztési eljárást „súlyos törvényszegések” esetén lehet beindítani, márpedig az alkotmánybíróság véleményezésében nem szerepel ilyesmi.
A parlamenti szavazás eredményének bejelentése után Bukarestben több százan vonultak utcára: az Egyetem téren Băsescu felfüggesztését ünnepelték, a Victoria téren az államfő hívei gyűltek össze.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-07-07: Nemzet-nemzetiség - Kuti János:

Mindent vissza! (Pamflet)

Romániában logikus, hogy akié a föld, azé minden, ami alatta, rajta vagy felette van. Erdély földjét még 1920-ban Romániának adták. Nem is értem, hogy miért követeltünk vissza erdőt, mezőt, egyházi ingatlanokat, egyebeket. Még jó, hogy nem kezdjük visszakérni a középületeket is, mint például a régi erdélyi magyar város- és megyeházakat, kultúrpalotákat, vasútállomásokat.
2012-07-07: Közélet - Szekeres Attila:

Megújul a Gyárfás Jenő Képtár

A Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárának tevékenységei július 1-jétől év végéig szünetelnek, mivel bel­ső tereiben rehabilitációs munkálatok zajlanak – közölte Vargha Mihály, a múzeum igazgatója.