Hírsaláta

2012. július 11., szerda, Belföld

FIZET A BETHLEN ALAP. Július végén megkezdődik és várhatóan év végére befejeződik a Szülőföldön magya­rul oktatási-nevelési támogatások kifizetése a Magyar­ország határain kívül, magyar nyelvű oktatási intézményekben tanuló diákok számára.

Ez alkalommal is diákonként 20 ezer forintnak megfelelő oktatási-nevelési, valamint 2400 forintnyi tankönyv- és taneszköz-, illetve hasonló összegű hallgatói támogatást juttatnak a magyarul tanuló gyermekeknek-fiataloknak. Először a hiánytalanul benyújtott kérelmek kerülnek sorra, ezt követően pedig az egyedi elbírálás alá tartozó beadványokról születik döntés. Tekintettel a kérelmek nagyságrendjére – több mint negyedmilliónyian jelentkeztek a felhívásra – a nyár folyamán a beérkezett igények mintegy 80 százalékát tudja teljesíteni az alapkezelő. (MTI)
IDEGENGYŰLÖLETBŐL IS TÍZES. Az egyetlen diák, aki Konstanca megyében tízesre érettségizett, ha politikus lenne, első intézkedéseivel megállítaná a lopást, és kizárná a magyarokat a parlamentből. (Realitatea.net)
AKASZTJÁK A HÓHÉRT? Az országos főügyészség vizsgálódik a volt adóbehajtó, Sorin Blejnar ellen is. Igaz, kabinetfőnöke, Codruţ Marta hetek óta eltűnt, s nem tudni, hogy titokban hazahozták-e, és dalol, vagy hagyják még egy ideig a nagyvilágban bolyongani. Az bizonyos, hogy a Korrupció­ellenes Ügyészség vizsgálódni kezdett nagy értékű adócsalás ügyében. Az ügyben már kihallgatták Mihaela Rădulescu tévésztárt és volt férjét, Elan Schwartzenberget, a Realitatea tévé tulajdonosát is. Sorin Blejnarnak első lépésben 15 millió eurós adócsalásról kell számot adnia. (Antena3)
BAJ VAN AZ UTÁNPÓTLÁSSAL. Több mint 45 000 olyan, nyolc osztályt végezett tanuló került be a középiskolai hálózatba, aki a képességvizsgán ötös általános alatt teljesített – írja a Puterea.
PONTA POFÁTLANUL PLAGIZÁLT. Gabriel Liicea­nu, Andrei Pleşu és a felfüggesztett államfő több neves értelmiségi támogatója leleplező levelet írt az Európai Unió állam- és kormányfőinek Victor Ponta plágiumügyében. Szerintük a Nature tudományos lapban, valamint a Frank­furter Allgemeine Zeitungban, a Washington Postban, a Le Figaróban, a Le Monde-ban, az El Mundóban, a Kurier­ban megjelent cikkek bebizonyították a szellemi lopást, ami nagy aggodalommal tölti el a levél aláíróit, mert szerintük nem egyetlen ember tekintélyéről, híréről szól a leleplezés, hanem egy egész nemzetet minősít, és hatalmas, szégyenteljes pofont jelent Románia arcán. (Ziare.com)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-07-11: Közélet - :

Stafétaátadás a Cotroceni-palotában (Kampányra készülnek)

Átadta tegnap az elnöki hivatalt Traian Băsescu felfüggesztett államfő Crin Antonescu ideiglenes elnöknek. Az államfői mandátum átadására zárt ajtók mögött került sor az elnöki hivatal székhelyén, a Cotroceni-palotában. Băsescu a napokban – saját kérésükre – több tanácsadóját is felmentette tisztségéből, tegnap pedig az elnöki hivatal szóvivője, Bogdan Oprea is lemondott.
 
2012-07-11: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Zöld Ház program takaréklángon

Legalább annyian igényelnének idén is állami támogatást a Zöld Ház program révén Háromszéken, mint az előző években, azonban a megújuló energiát hasznosító fűtésrendszerek telepítését ösztönző kormányprogram jelenleg szünetel (halasztásáról hivatalos bejelentés született), s egyelőre kérdéses, hogy idén egyáltalán újraindul-e. Tény, hogy a környezetvédelmi hivatalban folyamatosan érdeklődnek iránta.