Legalább annyian igényelnének idén is állami támogatást a Zöld Ház program révén Háromszéken, mint az előző években, azonban a megújuló energiát hasznosító fűtésrendszerek telepítését ösztönző kormányprogram jelenleg szünetel (halasztásáról hivatalos bejelentés született), s egyelőre kérdéses, hogy idén egyáltalán újraindul-e. Tény, hogy a környezetvédelmi hivatalban folyamatosan érdeklődnek iránta.
Az előző két évben több mint ezer háromszéki nyújtotta be iratcsomóját, 6000–8000 lejes támogatást igényelve a környezetvédelmi alaptól. 2010-ben 552-t iktattak, 446-ot el is fogadtak. A beruházások nyomán 410 kifizetésre váró számlát nyújtottak be a környezetbarát fűtésrendszert telepítők, 350 esetben pedig meg is térítették azok értékét – sorolta érdeklődésünkre Benedek-Káplár Gábor. A megyei környezetvédelmi hivatal vezetője szerint tavaly is több mint félezer háromszéki dokumentáció került a környezetvédelmi tárcához, az elemzések után jóváhagyott és aláírt szerződések száma kétszáz, az igénylők pedig 125 kifizetésre váró számlát nyújtottak be. Az állami támogatásra legtöbben a megyeszékhelyről pályáztak, de sokan éltek a lehetőséggel a vidéki településeken: számos dokumentáció készült Bölönben, Uzonban és Rétyen is.
Benedek szerint Háromszék azon megyék közé tartozik, ahol – a klíma miatt is – jelentős az igény a napelem, hőcserélő és fűrészkorpával, brikettel működő kazánok felszerelésére. A program költségvetésének újraosztása révén az előző években ki is egészítették a Kovászna megyének előzetesen leosztott összeget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.