Politikai tanúvallomás a Gripen-ügyben?

2007. december 1., szombat, Világfigyelő

Az MDF azt szeretné, hogy a parlamenti pártok elnökei politikai tanúvallomás aláírásával személyesen vállaljanak garanciát arra: pártjuk érintetlen a Gripen vadászrepülőgépek beszerzésével kapcsolatos korrupciós gyanúban — jelentette be Dávid Ibolya pártelnök tegnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az MSZP szóvivője azt mondta, hogy nem kívánnak beszállni abba a cirkuszba, amit Dávid Ibolya tegnapi kezdeményezésével próbált elindítani. Pokorni Zoltán a Fidesz akkori elnökeként politikai tanúvallomásban igazolta, hogy nem kaptak illegális pénzügyi támogatást a Gripen-vadászgépek beszerzése kapcsán. Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője tegnapi közleményében azt írta: pártja már hat éve is minden fórumon ellenezte a Gripenek beszerzését. Dávid Ibolya újságírók jelenlétében írta alá a tanúvallomást, közlése szerint minden eddiginél komolyabb, több országot érintő korrupciós gyanú fogalmazódott meg vezető magyar pártokkal és rajtuk keresztül Magyarországgal szemben a Gripen-vadászrepülőgépek beszerzése, illetve a szerződésmódosítás ügyében. Mint mondta, a korrupciós gyanú két kormányzatot is érint, az Orbán-kormányt, amely az eredeti szerződést kötötte, illetve a Medgyessy-kormányt, amely 2003-ban módosította a szerződést. Dávid Ibolya elmondta: a hatalmas kenőpénzekről szóló hírek mára bejárták a világsajtót, ezért az MDF szerint minden parlamenti pártnak egyformán érdekében áll a tisztánlátás, és az, hogy a korrupciógyanús ügy minden részletében nyilvánosságra kerüljön. Sem korrupciót, sem politikai felelősséget nem vizsgált — közölte akkor Vadai Ágnes. Amerikai lapértesülés szerint több millió dollárt fizetett a BAE Systems brit hadiipari csoport hat évvel ezelőtt magyarországi pártoknak azért, hogy Budapest a brit céggel kössön szerződést vadászgépek beszerzéséről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2007-12-01: Világfigyelő - x:

Jövőben döntenek Nabuccóról

Csak a jövő év első negyedében születik meg a végső döntés a Nabucco gázvezeték sorsáról — közölte tegnap a Nabucco-konzorciumban részes OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat.
2007-12-01: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Szerződés helyett moratórium
Vlagyimir Putyin orosz államfő aláírta az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló szerződésre (CFE) meghirdetett moratóriumról szóló törvényt — közölte tegnap reggel az elnök sajtószolgálata. A törvény értelmében a moratórium december 12-én lép életbe. Ezzel Oroszország nem mondja fel a szerződést, hanem azt kívánja elérni, hogy a módosított változatot is ratifikálják, és tartsák be a korábban csatlakozott államok.