Konokul keresi az önkifejezés formáit mind a spektákulum megszervezésében, mind a szövegekben. És semmit nem bíz a véletlenre, s másra sem. Most az amerikai irodalom egyik különcével, Steinbeckkel kísérletezik. Ő a rendező, a szöveg összeállítója, a díszlet- és jelmeztervező, csak az előadás ritmusát meghatározó zenét bízza Apostolache Zénóra, s nyilván a szerepeket régi, kipróbált színészeire, noha az az érzésünk néha, hogy az egészet ő maga szeretné el is játszani. A George és Lennie a világ számos színpadán sikert sikerre halmozó Egerek és emberek szövegére épül (a főszerep miatt sok színész soha be nem teljesedő álma ez, mi legutóbb évtizedekkel ezelőtt Florin Piersickel láthattuk…), de más Steinbeck-művekből is találhatóak benne szövegek, mintegy kitágul így a megalázottak és a megszomorítottak megejtő és megrendítő galériáját fölvonultató steinbecki világ, az amerikai Dél vándormunkásainak, csavargóinak, munkanélkülijeinek bizarr világa. Nem, itt nincsenek fullasztó faulkneri szenvedélyek és indulatok, legalábbis nem annyira hangsúlyozottak, Steinbeck fő írói érdeme a részvét, amellyel az elesettek világa fölé hajol. (A Nobel-díjat is ezért kapta, Sinclair Lewis, O’Neill, Faulkner és Hemingway után ő volt az ötödik amerikai író, akire a stockholmi akadémia felfigyelt.)

Az előadás Barabás Olga szöveg-összeállításának eredményeképpen ― még egyszer hangsúlyozzuk ― kibővíti és árnyalja az Egerek és emberek világát, a középpontban az élete nagy alakítását nyújtó Mátray Lászlóval, Lennie szerepében, társát és istápolóját, pártfogóját, barátját Nagy Alfréd alakítja, szintén emlékezetesen. Barabás Olga pontosan szervezi meg az előadás koreográfiáját, említettük, ő soha semmit nem bíz a véletlenre, kitartó, következetes, sokat vár színészeitől, de rá is tudja őket venni mindenre, mert az elkészülő előadás és a siker mindig hitelesíti első hallásra sokszor bizarrnak, meghökkentőnek tűnő elképzeléseit. A tömegjeleneteket minuciózusan dolgozza ki, merészen épít a testszínházra, ahol olyan régi, kipróbált színészei segítik, mint például a féllábú őrt alakító Pálffy Tibor, aki megérett immár a III. Richárdra, vagy Váta Loránd, Kicsid Gizella. Izgalmas színfolt Magyarosi Imola alakítása a mellőzött és kihasznált feleség szerepében, vagy Ruszuly Éváé az exhibicionista vörös ruhás lány szerepében. Nyomasztóra sikeredett Szabó Tibor gazdája, aki kakas a szemétdombján, kiskirályságának dörzsölt és kegyetlen ura. Felfigyeltünk Diószegi Attila nyers robbanékonyságára s a munkások hármasára, ahol az összeszokott Kolcsár József, Márton Lóránt és Erdei Gábor brillírozik. És Mátray László elmélyült, átélt alakításának hála, a katarzis sem marad el.

Mindent összevetve tehát üdvözölhetjük az előadást, s titokban immár várjuk a kitűnő Barabás Olga saját drámáit is, hiszen jelenkori dráma nélkül minden színház szegény. Ruszuly Éva legutóbbi előadása Visky András Júliájában bizonyítja: lenne, mire figyelni. Ha a sepsiszentgyörgyi színház egyébként átgondolt műsorpolitikája valamiért bírálható lehetne, az éppen a jelenkori szerzők műveinek hiánya. Csak emlékeztetnénk itt arra, hogy Harag György és a kolozsvári színház emlékezetes, hetvenes évek eleji felfutása is éppen annak volt köszönhető, hogy a felejthetetlen rendező rátalált Sütő András drámáira. Ismerve a mai magyar drámákat, mai rendezőinknek is lenne, mire rátalálniuk, hiszen az elmúlt másfél évtizedben vállvetve dolgozták ki előadásaik különös, izgató, izgalmas és elsodró stílusát. Birtokában vannak tehát ama formanyelvnek, amely megszólaltathatja, sőt, sikerre viheti ezeket az ,,ismeretlen drámákat".