Az eléggé fokos kötet borítóján a szerző fiának, ifjabb Szőcs Gézának a fotógrafikája is a könyv címére kondul: a harangkompozíció háromdimenziós hangját nem csak hallani, hanem érzékelni lehet azt is, amint egy ébresztő kondulástól távolodva elhalkul. A szerző kötetét édesapja, Szőcs Mihály igazgató-tanár emlékének dedikálja.

Családi könyv ez tehát a javából, apák és fiaik az ,,ők fogják ceruzámat" József Attila-i helyzetben. Családi könyv A lélek hangja afelől nézvést is, hogy háromszázötven oldalának némelyikén ránk villan még két női név is, a Szőcs Piroskáé és Enikő lányuké, s a családi kört tágítva néhai Szőcs Mihály megható visszaemlékezésében megjelenik az ozsdolai édesanya, s a felső-háromszéki távolságból bedereng a történetekbe a nagyapa emléke is.

Néhai Szőcs Mihály tanár úr (1894—1992) emlékezete révén beáll a könyvbe a nagyobb család, az iskola, tanárkollégái és tanítványai, maga a felső-háromszéki kisváros, s az egymás után sorjázó írásokból az egész 20. századot átfogó panoráma rajzolódik ki, amely a székelység családtörténetéhez kötődik, mi több, ennek földrajzi dimenziói a szerző életpályájának stációi után igazodva a mai Kis-Magyarország felső pereméig is elérnek.

Dr. Szőcs Géza hevesi egyetemi tanár korában lelki utazótáskájába pakolta és magával vitte háromszéki szellemi poggyászát, s a Heves Megyei Hírlapban olyan székelyföldi betűmagot hintett el, amely, amint ez a könyvben is megjelenő visszajelzésekből kikerekedik, kedvet keltett ennek a földnek és népének a megismeréséhez. Dr. Szőcs Géza egyszer megkérdezte az immár nagyon idős édesapját, hogy tulajdonképpen miért nem maradtak Pesten. Mit csináltunk volna ott? — válaszolt lakonikusan Mihály bácsi.

A lélek hangja elégikus hangulatú címe a kötet érzelmi telítettségére is utal. A benne olvasható publicisztikai írások, visszaemlékezések és pamfletek, a kantai iskolatörténet, a kézdivásárhelyi színjátszás- és rádiótörténet olyan Székelyföld- és székelységtörténetet rajzol elénk, amely a provinciális kishitűség fölé emelkedve bearanyozza azokat a nem éppen fénylő időket is, amelyeket Szőcs Mihály bácsi százada mellénk és belénk rendelt.

A kézdivásárhelyi tanárportrék, tanáregyéniségek külön figyelemre méltóak, s a kantai iskolatörténet helyreigazításai a tudományos tényfeltárás és kutatás mércéjével is mérhetőek.

Dr. Szőcs Géza azt írja valahol, hogy diákkorában a matematikát szerette — s a fizikát nem nagyon kedvelte. És egyetemi diplomásként arra gondolt, hátha meg tudja szerettetni tanítványaival a fizikát is. Valahogy így vagyunk mi is ezzel a könyvvel. Aki úgy veszi kezébe, hogy ismét egy köteg papiros, amin át kell rágnom magam, a végén úgy csukja össze, hogy vissza-visszalapoz, elmosolyodik egy-egy történeten, s elkomolyodik egy-egy eszmefuttatáson.

A lélek hangja magánkiadásban jelent meg, de aki belelapoz, már az első sorok olvasása után rájön arra, hogy nem magán-, hanem köz- és közös ügyeinkről van benne szó.