Mondjuk X. vagy Y., a valamelyik község, falu, település kultúrigazgatója, könyvtárosa, magyartanára hívja, és mondja is egy szuszra, hogy szeretnének egy író-olvasó találkozót szervezni a helyi, kötelező kultúrprogram keretében, és szívesen látnák, mondjuk úgy november végén, december elején volna jó, akkorra már véget érnek nagyjából a mezőgazdasági munkák, és inkább begyűlne a közönség, úgy este hat órára tennék a kezdés idejét, közvetlenül a fejés előtt és a délutáni sorozatfilm után, és ugye, hogy nem fogja visszautasítani, ugye, eljön, könyveket is hozhat, bár itt túl nagy vásárlókedvre ne számítson, szegények az emberek, a könyvolvasással is, ugye, tudja, hogy hogyan állnak, mindenesetre van néhány lelkes ember, aki szívesen eljön, szívesen részt vesz, a felolvasás után pedig lenne egy kis kínálmáció is, együtt a közönséggel, háziszalonna, kolbász, hagyma, túró, sajt stb., ezeknek különösen vonzó hatása van a helyi, kultúrakedvelő emberekre.

És aztán november végén vagy december elején a család egyik fele készíti a szendvicseket az útra, a másik fele játszik, a harmadik felét arról faggatják, hogy elkészült-e már a tanulással, hogy ne húzza a dolgot olyan sokáig. Mindenki ideges, anyuka vasalja apuka ingét, hol a táska, hova tették azt a könyvet, amely a tegnap még itt volt az asztalon, nyakkendő nem kell, minek, ne legyen nehéz a csomag, csak a legszükségesebbek legyenek benne, de így is nehéz lesz, újra kidobálni mindent, újra becsomagolni, papucs sem kell, és pizsamát sem visz magával, egy éjszaka, ha nem akar rögtön visszafordulni, eltelik valahogy a kultúrigazgató, a könyvtáros vagy a magyartanár házánál, törülközőt sem visz, adnak ott azt is.

És már ott találja magát egy rövidebb vagy hosszabb utazás után az illető helység központjában, szekerek, traktorok utánfutókkal húznak el előtte az utcán, asszonyok jönnek-mennek sietősen, a kocsma előtt sorban a biciklik, egy-két férfi diskurálgat, ketten a kocsma körüli pottyantós budi körül beszélgetnek valamiről, egyik most végzi éppen egy betonból készült csatornába, a másik már elvégezte, megvárja.

Az est nehézkesen kezdődik, hat órából fél hét is lesz, sőt, hat óra negyven is, a kultúrigazgató vagy a könyvtáros, vagy a magyartanár... egyenként, nevükön szólítva üdvözli az érkezőket, akik csak úgy könnyedén, egy kis szvetterben, az esti dolog mellől meglógva esnek be a nyikorgó, mozitermi, jobb napokat is ért székekre, amelyek szépen sorba vannak rendezve, szemben egy piros vászonnal letakart asztallal, rajta kancsó vízzel vagy palack ásványvízzel, és kis tálcán két pohárral, az asztal mögött két székkel, egyik neki, a másik a magyartanárnak vagy kultúrigazgatónak, vagy... Bemutatás, pár szó, és rögtön átadják a szót az író úrnak, s az író úr megpróbál valami olyasmiket felolvasni, hogy érdekes is legyen, meg ne is unják az emberek, s megpróbálja rövidre fogni, ne nyújtani el túlságosan a találkozó hivatalos részét. A felolvasás végén a kultúrigazgató vagy magyartanár, vagy egyéb helyi ember legelső sorban ülő gyereke megkérdezi, hogy feltehet-e egy kérdést, természetesen, jön a válasz, s akkor megkérdezik, hogy hogyan ír, mivel, ceruzával, avagy golyóstollal, reggel vagy este. Aztán a kultúrigazgatónak vagy magyartanárnak... is lesz egy kérdése valamiről, aztán, miután választ kap rá, lelkesen biztatja a jelenlevőket, hogy Mariska néni, csak kérdezzenek bátran, hiszen azért van itt az író úr, hogy válaszoljon, illetve biztosan szívesen válaszol nekünk. Jó. Aztán az est végén a kultúrigazgató vagy magyartanár... felesége egy szomszédos helyiségből nagy tálcákat hoz be mindenféle finomságokkal, erős szilvapálinkát töltögetnek, jó regáti bort is elővarázsolnak, megoldódnak a nyelvek, nevetés, jókedv, csodálatos felolvasóest. Közben az író úr meghallgatja a tanügyben jelentkező nehézségeket, az előadást a nehézségek ellenére is példaértékű iskoláról, a kitűnő diákokról, a falu jó szavalóiról, a különféle versenyeken való fellépésekről, díjakról, a helyi kultúrcsoport sikereiről, hogy karácsonyra éppen milyen színdarabbal készül a helyi műkedvelő együttes, hogy mennyi volt a vasárnapi focimeccs eredménye, milyen volt az az évi termés, hogy a tejet hogyan vásárolja fel az állam, hogy mindig csak az egyszerű ember jár rosszul mindenben, és így tovább. Majd átbaktatnak a sötét utcákon a kultúrigazgató vagy magyartanár, vagy könyvtáros lakásába, aki elmondja, hogy eddig ugyan a matektanár szervezte ezeket az esteket, de az nem volt jó, mert már az est elején berúgva érkezett, s hülyeségeket beszélt, ezért vették át ők az egészet, s ugye, hogy ez így nem is rossz. A háznál ismét vacsorázni kell, mert ,,megéhesedik az ember", s hogy nézne ki, ha még meg sem kínálnák, és a kultúrigazgató vagy magyartanár... kezet mos, így aztán az egész családnak ki kell vonulnia sorban kezet mosni, az egész családnak késsel-villával kell ennie, szalvétát, fogpiszkálót (dugva) használnia. Vacsora közben még meghallgatja a gyerek ugyemilyenjólmondja!, ugyemilyenaranyos! szavalatát, majd a házigazda már ismerős vicceit, kacag nagyokat a vendéglátója a saját viccein, a poénokon, majd gyorsan berúg, és elalszik az asztal mellett, a feleséggel cipelik ki az ágyba, aztán mindenki lefekszik, jól sikerült nap volt, azt hiszem, mondja a feleség másnap hajnalban búcsúzásként, s elköszönnek.