Egynapos népszavazás, küszöbbel

2012. július 17., kedd, Közélet

Július 29-én, vasárnap kerül sor a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazásra, és ez csak akkor lesz érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők fele plusz egy fő megjelenik az urnák előtt.

Ez azt jelenti, hogy több mint 9 millió állampolgárnak kell élnie szavazati jogával, és bár a szociál-liberális szövetség szerette volna kétnaposra hosszabbítani a voksolást, maga Crin Antonescu ideiglenes államfő jelentette be, hogy legfeljebb néhány órával bővítik a szavazókörzetek nyitvatartását. Alá fogja írni a törvényt ebben a formában – közölte.
Victor Ponta kormányfő úgy nyilatkozott: tiszteletben tartják az alkotmánybíróság valamennyi döntését annak ellenére, hogy a népszavazás érvényességére vonatkozó határozat „nehezen ellenőrizhető következményekkel járhat”, novemberig is elhúzódó politikai válságra lehet majd számítani, mert „mi nem fogunk együtt élni egy törvénytelen államelnökkel”.
Ha Băsescu veszít a népszavazáson, szep­temberben vagy októberben szervezik meg az elnökválasztást, az SZLSZ jelöltje pedig Crin Antonescu.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-07-17: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Mindent a hatalomért

Afféle előrehozott államfőválasztásként élik meg a romániai politikai élet szereplői a Traian Băsescu leváltásáról szóló népszavazást, nem csoda hát, hogy talán soha nem tapasztalt durvasággal esett egymásnak a két szemben álló tábor, az államcsíny, a tolvaj, a diktátor, a semmirekellő a leg­enyhébb kifejezések, amiket egymás fejéhez vágnak.
2012-07-17: Közélet - Kuti János:

Bizonyítványmagyarázás (A múlt hét)

Romániában jelenleg mindenki a bizonyítványát magyarázza. A sikeres bizonyítványok is, bizony hitványak. Ama végzősöknek viszont, akiknek nem sikerült az érettségijük, nincs is mit, mégis magyarázzák.