Belföldi hírek

2012. július 17., kedd, Belföld

Kiterjesztett vizsgálat Severin ügyében
Újabb bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Adrian Severin európai parlamenti képviselő ellen. A megvesztegetés elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsított Severint – volt külügyminisztert – most hamis, pontatlan iratok vagy nem teljes nyilatkozatok felhasználásával is vádolják.

Az ügyészek szerint Severin 2007 és 2010 között hamis iratokat mutatott be az Európai Parlamentben, amelyek hat román céggel kötött tanácsadói szerződésekről szóltak, és e fiktív tanácsadással e cégek 436 ezer euróhoz jutottak hozzá az Európai Parlament költségvetéséből. Severint a Sunday Times újságírói buktatták le, akik állobbistákként 100 ezer eurót ajánlottak, ha törvénymódosító indítványt nyújt be az EP-nek. Kezdeti munkájáért 12 ezer eurót fel is számolt a szociáldemokrata képviselő, akit az ügy kipattanását követően az EP szocialista frakciója, majd saját pártja is kizárt soraiból, ám ő visszautasította a vádat, és mandátumáról sem volt hajlandó lemondani.


Felületes Năstase sérülése
A Rahova börtönkórházban hallgatta ki tegnap az ügyészség Adrian Năstase volt kormányfőt a június 20-ai öngyilkossági kísérletéről, miután az orvosok kimondták, hogy csak felületes sérüléseket szenvedett, amelyek ellátása nem indokolta, hogy sürgősségi kórházba szállítsák a korrupcióért jogerősen kétévi börtönbüntetésre ítélt szociáldemokrata politikust. Az ügyben újabb bűnvádi eljárás indult,  ebben bűnrészességgel vádolják azokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Floreasca Kórházba vitték Năstasét.


Lehetetlen politikus, lehetetlen küldetés
Traian Băsescu felfüggesztett államelnök tegnap kijelentette: lehetetlen küldetésben van, de ő is „lehetetlen politikus”, és nem adja fel, amíg azt nem látja, veszített. Kétlem, hogy a románok lemondanak elnökükről a parlamenti tolvajok kedvéért, bár a válság és a nyolcévi hivatalviselés csorbította népszerűségemet – mondotta. Egy másik nyilatkozatában hazugnak nevezte Crin Antonescu ideiglenes államfőt, aki „beismerte, hogy megszegték az alkotmányt” és „az állam minden intézményét megtámadták”, úgyhogy az Európai Unió magas fokú nyomásgyakorlásra kényszerült a jogállam védelmében. Băsescu arra is felhívta a figyelmet, hogy Victor Ponta kormányfő – állításaival ellentétben – nem válaszolt az Európai Bizottság hozzá intézett, a válsággal kapcsolatos levélre, amelyben José Manuel Barroso pontszerűen megfogalmazza elvárásait a román kormánnyal szemben.


Újabb erdőtűz Hargita megyében
A kászonaltízi erdőtűz után szombaton Szentegyháza határában gyulladt ki az erdő Hargita megyében, ezúttal Kápolnásfalu és Szentegyháza határában. A hét végén ugyan sikerült körülhatárolni a felgyúlt erdőrészt, és sikerült megfékezni a lángokat, de még tegnap is mintegy húsz hivatásos és tizenöt önkéntes tűzoltó dolgozott a helyszínen. Noha ez is nehezen megközelíthető terület, sikerült egy kotrógépet, egy traktorral vontatott tartálykocsival pedig vizet is felvinni a hegyre. Pető Csaba, a szentegyházi polgármesteri hivatal katasztrófavédelmi megbízottja 24 hektárosra becsülte a tűz által károsított erdőrészt, melynek egy része a káponásfalusi közbirtokosság tulajdonában van, másik része a szentegyházi Csutakos erdőtársulás tulajdona.


Viharkárok hét megyében
A vasárnap dúló viharok az ország hét megyéjében okoztak károkat. Botoşani megyében egy férfi meghalt villámcsapás nyomán, Bákó, Beszterce-Naszód, Iaşi, Neamţ, Prahova és Suceava megyében a viharos szél öt ház tetejét tette tönkre, a leesett faágak és kövek eltorlaszoltak egy vasúti szakaszt, három országutat és három megyei utat. A felhőszakadások és szélviharok nyomán fellépő károk felszámolására az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség 137 alkalmazottját rendelte ki, akikhez 38 csendőr és rendőr, 24 önkéntes, illetve az áramszolgáltató és az útkarbantartó vállalat 70 alkalmazottja csatlakozott. Bákó megyében 21 településen szünetel az áramszolgáltatás, Neamţ megyében 12 település maradt áram nélkül. Suceava megyében a 17B jelzésű országutat eltorlaszolták a szél által kicsavart fák az.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-07-17: Közélet - Kuti János:

Bizonyítványmagyarázás (A múlt hét)

Romániában jelenleg mindenki a bizonyítványát magyarázza. A sikeres bizonyítványok is, bizony hitványak. Ama végzősöknek viszont, akiknek nem sikerült az érettségijük, nincs is mit, mégis magyarázzák.
2012-07-17: Belföld - :

Hírsaláta

LEHET, VISSZATÉR COTROCENI-BE.  Azt ígérte Traian Băsescu, ha július 29-én a népszavazáson nem jelenik meg a választópolgárok fele, de a voksolók többsége menesztése mellett szavaz, fontolóra veszi, hogy az ősz folyamán elhagyja a Cotroceni Palotát, de csak abban az esetben, ha az általa igényelt alkotmánymódosítást – mely egykamarás parlamentet és 300 képviselőt jelent – végrehajtják. Ha ez nem következik be, a ma érvényes törvények értelmében jár el, és visszatér az elnöki palotába. (Cotidianul)