Mert lassan mindennapivá válik, hogy a város valamelyik zugában történik valami. Valami, ami azt a helyet élhetővé, élvezhetővé teszi. Nyilván a művészet, az alkotó, az előadó és közönsége találkozásában. Nem nagy, világraszóló események ezek, pedig lehetnének. „Csak” zene, film, vagy éppen kiállítás. Jobbára helyi erők. A szervezők mindenképpen, de az előadók, az alkotók többsége is. A múzeumkert, a parki pavilon, a képtár sarka – hogy csak néhány helyet említsek azokból, amelyek már vannak. Vagy éppen a teázó, a pub. Mindenhol, ahol a bágyasztó melegből árnyékba vonulva, vagy az esti ernyedt hőségben jöhet egy korty kultúra. Amolyan kisvárosi hangulatban, hiszen ismerjük egymást, de korántsem vidékiesen.
Vannak helyek Szentgyörgyön, amiket lehet szeretni – mondta egyik ismerősöm minap a múzeumkertben. S ez már több, mint lokálpatriotizmus.