A helyi közösségek számára hasznos, innovatív tervek megvalósulását célozza az a pályázati felhívás, melyet immár második alkalommal tesz közzé a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), az Ötletből építs közösséget! program első kiírásának sikerén felbuzdulva. A pályázati program – melynek részletei július hatodikától elérhetőek a www.hka.ro honlapon is – anyagi kerete húszezer lej.
A közösségi kártyák használatából származó összeg egy része kerül ily módon elosztásra (az előző felhíváson megpályázható keretet a HKA alapító tagjainak hozzájárulása adta) – civil szervezetek, kezdeményező csoportok, non profit tevékenységet folytatók pályázatait várják augusztus harmadikáig. Legyenek újszerűek, mozgassanak meg jelentős számú önkéntest, és partnerségben valósuljanak meg, hatékonyan vonják be a közösséget a különböző tevékenységekbe – ezek az elvárások a háromszéki pályázók terveivel kapcsolatosan, ismertette Bereczki Kinga, az alapítvány ügyvezető igazgatója. A pályázatok elbírálását követően szeptember elején teszik közzé a támogatást elnyerők névsorát, a rövid futamidejű projekteknek szeptember 15. és november 15. közt kell megvalósulniuk. A támogatás mértéke pályázatonként 1500–2500 lej közötti.
Az Ötletből építs közösséget! támogatási program első pályázati kiírására az előző év tavaszán közel negyven terv futott be, közülük végül tizenegy támogatásáról döntött a HKA – egyebek mellett így épülhetett fel a település egész közösségének mozgósításával Bodoson a játszótér, Csernátonban elkészült a hagyományos ételreceptek gyűjteménye is, Erdőfülén pedig a kopjafás temetőt bemutató, népszerűsítő kisfilmet forgattak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.