Változatlan kitartással folytatódik a tiltakozás a Székely Mikó Kollégium előtt, a 20–25 fős „kemény mag” mellé mindennap összegyűlnek még legalább annyian, vannak visszatérő és új tiltakozók, a félóránként ismétlődő imák között kisebb közéleti-politikai fórumként működik a tér.
Tegnap szórólapot is osztogattak, Brassai Sámuel idézetével: „Ragaszkodj ahhoz az igazsághoz, amely egyesít, és tartsd távol magad attól a szőrszálhasogató okoskodástól, amely eltávolít”. Mint kiderült, az interneten, közösségi oldalakon zajló, parázs, sokszor személyeskedő vitára válaszul tartotta fontosnak Nagy Lázár József az említett gondolat népszerűsítését. Sánta Imre református lelkész, a Mikó előtti tüntetés kezdeményezője elmondta, rengeteg támogató levelet kap naponta, sokan írnak Erdély különböző részeiről, s még többen Budapestről, Magyarországról, de érkeztek már biztató sorok Norvégiából is. A tiltakozás minden hétköznap délután öt és hét óra között folytatódik, csak vasárnaponként nem vonulnak utcára azok, akik a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tüntetnek. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.