Politikamentes szórakozásra, kikapcsolódásra várják az orbaiszéki fiatalokat – és nemcsak őket – a második alkalommal megszervezett barátosi ifjúsági napokra.
Szombaton tíz órától késő estig, a tábortűz utolsó lobbanásáig a focipályán zajlik majd a rendezvény, melyet sportvetélkedők, ügyességi versenyek fűszereznek. Eddig nyolc csapat jelentkezett, a helyiek mellett Kovásznáról, Barátosról, Rétyről és Orbaitelekről, a legnagyobb meglepetést viszont a pákéi ifjúság hozta: három csapattal vesznek részt a jeles napon. További jelentkezőket, hat-nyolcfős csapatokat is várnak legkésőbb ma estig, a nevezési díj öt lej tagokként – mondta el érdeklődésünkre ifj. Kerestély Csaba szervező. A Barátosi Ifjúsági Szervezet még bejegyzés alatt. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.