Itt az elesettekről való gondoskodás még a kora közép­korba nyúlik vissza. Székelyvásárhelyen (1616-tól Marosvásárhely) egy 1511-ből keltezett oklevél szerint Marosszék közgyűlése arról határoz, hogy – a szegények és az elhagyott gyermekek segélyezésére, élelmezésére – a Szent Lélek Ispotálynak egy elpusztult faluhelyet adományoz. Ezt a reformáció után a református egyház tartja fenn – mintegy 200 éven keresztül – egészen II. József koráig, majd a katolikus egyházzal közösen működtetik. Mindkét felekezetből 3–3 szegényről gondoskodnak. Számuk 1845-ben eléri a 20 főt. Szé­kely­udvarhelyen nyolc személyt segélyeznek. Az ispotályt 1703-ban a jezsuiták alapítják. Az ispotályok és más hasonló feladatot magukra vállaló intézmények száma 1845-ben összesen tizennyolc, s bennük 692 személyt gondoztak.
A marosvásárhelyi jótékonysági jellegű nőegylet 1861-ben alakult és még ugyanabban az évben szegényotthont is alapítanak. E célra kérik a várostól a hajdani ispotály telkét, ahol megszervezik az első székely árvaházat. A Toldalagi grófnő vezetésével létrehozott intézmény, később a Klotild Székely Lányárvaház nevet kapja. Kez­detben 14, majd 1875-től 31 árváról gondoskodnak.
A székelykeresztúri jótékonysági nőegylet, bár külön intézményt nem szervez, 1876-tól rendszeresen gyűjt adományt a szegények támogatására és a szegény tanulók iskolai felszerelésének biztosítására. 1904-től 24 árva felügyeletét vállalja magára. 1895-től alakult egy másik egyesület, a Székelykeresztúri Jótékony célú Polgári Társkör, amelyet a kézművesek hoznak létre. Ez a nőegylethez hasonló feladatot vállal, így a kolozsvári árvaházból Székelykeresztúrra küldött öt árva eltartását is.
Kézdivásárhelyen Szentkereszty bárónő nevéhez kapcsolható több jótékonysági intézmény alapítása és támogatása. A bárónő szervező munkájának eredménye a kézdivásárhelyi Rudolf Kórház, egy vallásos egyesület, az Oltáregylet és a Vöröskereszt egylet alapítása is. Egyik fő feladatának tekinti a szegényekről és az árvákról való gondoskodást. A szegényotthon, a Stepha­nie-menhely 1874-ben jön létre. Itt 1896-ban tizenöt szegényt gondoznak.
A második székely árvaház megnyitására 1873-ban Kézdivásárhelyen kerül sor. A telket a város ingyen adja, a házat bérlik. Kezdetben a nőegylet tíz árva ruházását és élelmezését szervezi meg. Az árvaházat adományokból tartják fenn. A leányárvaház részére Háromszék megye 1875-ben külön épületet biztosít. Itt 1876-ban már 26 árváról gondoskodnak. Még ugyanabban az évben az intézmény keretében egy hatosztályos iskola kezdi meg a működését. 1885-ben az árvaház új épületbe költözik. Ugyanettől az évtől kezdve ipari és háztartási ismereteket oktató tanfolyamokat is indítanak. Az oktatás feltételeinek biztosítására külön ipari műhelyt szerelnek fel. A nevelés során a fő hangsúlyt a gyakorlati mesterségekre helyezik. 1887-ben az itt gondozott 36 árva nevelőnői, szakácsnői és szövőnői felkészítést nyert. Az értelmesebb tanulókat tanítónőképzőbe küldték. A képzés olyan szintű volt, hogy ebbe az iskolába szívesen küldték leányaikat a helybeli kézművesek és a környékbeli jómódú családok is.
A szegényházat Sepsiszentgyörgyön a marosvásárhelyi mintájára 1885-ben szervezik meg. A jótékonysági nőegylet – a főispán javaslatára – a szegényházat a kórház alagsorában indítja be. Ez rövid idő múlva a megye irányítása alá kerül, és 1897-től külön épületbe költözik. Ekkor 72 szegényről gondoskodnak. Mivel a szegényház fenntartása óriási anyagi megterhelést jelent, a megye a bírságalapból származó bevételét e célra fordítja.
Háromszék fiúárvaházát 1886-ban Sep­siszentgyörgyön Potsa József főispán javaslatára hozzák létre. A fiúárvaház támogatására a Háromszéki Takarékpénztár 10 ezer forintot, a Háromszék Megyei Árvaszék 18 ezer forintot adományoz. De más egyesületek és magánszemélyek is tesznek felajánlásokat, így lehetőség nyílik arra, hogy a fiúárvaházat egy szép, tágas és emeletes épületbe helyezzék el. Ennek megnyitására 1893-ban kerül sor, ahol 1898-ban 60 fiúról gondoskodnak. Számukra külön elemi iskolát szerveznek.