A nyugati kereszténység legfontosabb zarándokhelye a középkor folyamán Jeruzsálem, Róma és Santiago de Compostella volt. A Szentföldre már Krisztus halálát követően megindultak a zarándoklatok, a 4. századtól azonban a fő úti cél a két apostol ereklyéit és számos vértanú maradványait is őrző Róma lett. Hozzájuk a 10. századtól kezdődően folyamatosan felzárkózott Compostella, a sor a későbbiek során tours-i Szent Márton, Szent Mihály és Szűz Mária kegyhelyeivel bővült.
Említett szent helyeken erdélyi zarándokok is megfordultak: a 15. század második feléből fennmaradt harangjelvények tanúsága szerint az itteniek elsősorban Rómát keresték fel, de aacheni, kölni stb. zarándoklatokra utaló nyomok is fellelhetőek. A homoródjánosfalvi templom szentélyének 16. század eleji átépítését – boltozatának gyámkövein látható jelvények alapján – az újabb kutatások a helyi egyház patrónusának spanyolországi zarándoklatával hozzák összefüggésbe.
A kolostorok, ispotályok és vendégházak vonalát követő régi útvonalakra az elmúlt évtizedekben valóságos új hálózatok épültek, amelyek mentén különböző indíttatással, gyalogszerrel és lóháton egyaránt évente tíz-, kiemelt években akár százezrek kereshetik fel a legfontosabb szent helyek valamelyikét. Több, Skandináviától Közép-Európáig kijelölt útvonal vezet például Szent Jakab (legendájának néhány részletét a gelencei Szent Imre-templom nyugati falának 14. századi falképein is megörökítették) spanyolországi ereklyéihez is, az El Camino mintájára ugyanakkor Európa-szerte új zarándokutak is létrejönnek (pl. a Mária-út Mariazell és Csíksomlyó között).
Sorozatunkban a szűk másfél évtizede kijelölt camminót, a Székelyföldön egyelőre kevésbé ismert olaszországi Szent Ferenc-utak egyikét mutatjuk be a június-július folyamán megtett zarándoklatunk élményei alapján.
Az Assisibe igyekvők számára több kijelölt, több ponton egymást metsző zándokútvonal áll rendelkezésre: egyikük Firenzéből, egy másik a Dovadola melletti Montepaolo középkori ferences remeteségétől indul, egy további pedig Assisi mellőzésével a Greccio–Fonte Colombo–La Foresta–Poggio Bustone vonalat követi, majd rácsatlakozik a Rómába vezető útra.
Az általunk bejárt kb. 350 km hosszú útvonal (La Verna-i szentély–Poggio Bustone) különlegessége abban áll, hogy a hagyományos zarándoklatokkal ellentétben a szent hely, a névadó szent ereklyéit őrző templom nem célállomás, hanem az út első felének lezárása, innen aztán továbbhalad délre, Olaszország földrajzi középpontja irányába.
Az El Caminóval való összehasonlítás helyénvaló, hiszen nemcsak külsőségeiben követi azt, hanem annak hivatalos „kisebb testvére” is (a ferencesek latin megnevezését követve: OFM – Ordo Fratrum Minorum). Maga Szent Ferenc (1182–1226) is végigjárta az első vértanú apostol ereklyéjéhez vezető spanyolországi gyalogutat, a középkori leoni királyság területén található Astorga városban ma is őrzik emlékét annak, hogy zarándoklata során a városban ápolták Assisi híres fiát.
A zarándok itt is útlevelet, ún. credenzialt kap, amellyel igénybe veheti a szálláshelyek (plébánia, kolostor, remeteség, ifjúsági szállás, panzió, szálloda) valamelyikét, kijelölt útvonalon (sárga nyíl és TAU jel) halad, és magán(val) hordozza a jelvényeket, jelen esetben a Szent Ferenc által aláírásként is gyakran használt jelt. A javasolt napi szakaszokra, szálláshelyekre, vidékre vonatkozó fontosabb tudnivalókkal négy kiadást megért, több nyelvre lefordított olasz útikönyv (magyar változata idén várható) nyújthat segítséget.
A Dél-Toscana, Umbria és Lazio tartomány északi részének hegyes-dombos vidékein végigvezető, a középkori ferences kolostor- és remeteséghálózat útvonalát követő olasz cammino Szent Ferenc életének legfontosabb mozzanataihoz igazodik. Kiindulópontja az Arezzo várostól kb. 50 km-re északra, mintegy 1100 méter tengerszint fölötti magasságban található La Verna-hegy, ahol 1214 körül maga Szent Ferenc építette az első kis kápolnát, majd később is gyakran visszajárt ide, az aszketikus magányt előtérbe helyező, önmegtartóztató életmód számára alkalmas környezetbe (Sasso Spicco). A sziklára épült szentély – templomok, kolostor és kápolnák együttese – jelentőségét a halálát követő években szentté avatott Ferenc legendája adja (magyar nyelven a 15. század dereka előtt íródott Jókai-kódex tartalmazza), miszerint az 1224. év Szent Mihály havának böjtjét itt végző barát elnyerte testén a krisztusi sebeket. Mai rendtársai naponta a stigmák kápolnájába vezető körmenettel emlékeznek erre. A középkor folyamán nagy népszerűségnek örvendő Legenda aurea, a szentek élettörténeteit tartalmazó Jacobus de Voragine-féle 13. századi összeállítás erről így szól: „Látomásában Isten szolgája egy megfeszített szeráfot pillantott meg maga fölött, aki keresztre feszítésének jeleivel láthatóan megpecsételte, úgyhogy maga is megfeszítettnek látszott. Keze, lába és oldala a kereszt jegyét viselte, de gondosan ügyelt arra, hogy ezeket a stigmákat mindenki szeme elől elrejtse. Néhányan még életében észrevették ezeket, halálakor pedig igen sokan megpillanthatták. Sok csoda igazolta, hogy ezek a jelek valóban léteztek.”
A mintegy tíz-tizenkét zarándok részére kialakított közös szállást a konvent nyugati, szentélyre néző szárnyában rendezték be, az alkalmi turisták számára külön szobák állnak rendelkezésre. A camminót gyalogszerrel járókat a zarándoklat kezdetét jelölő első útlevélpecsét, a békességet és boldogságot árasztó csodálatos környezet mellett további, a következő napok fizikai megerőltetéseiért már előre kárpótló meglepetés éri: a szentély alatti falu önfenntartó közösségekre emlékeztető formában élő lakosaival elfogyasztott közös vacsora a konvent éttermében. „Vannak még vidékek” – gondol haza a zarándok a Csíksomlyó feletti Kálvária-hegyre, majd reggeli fél hétkor a rendház megnyitásával, a csodálatos hely elhagyása iránti sajnálattal, de annál nagyobb lelkesedéssel, kedvező időjárás reményében és a Monte Calvanóra való felkapaszkodással megkezdi útját Assisi irányába.
Szöveg és képek: CSÁKI ÁRPÁD és HENNING JÁNOS
(folytatjuk)
