London a hosszú távon előnyt jelentő tekintélynövekedés mellett számottevő idegenforgalmi és vendéglátó-ipari fellendülést remélt a nyári játékoktól. Bár az ország megítélésének valóban jót tesz egy olimpia megrendezése, a gazdaságot – egyelőre úgy tűnik – nem a játékok két hete fogja felvirágoztatni.
„Nagy várakozással tekintett az olimpia elé London üzleti világa. Nagy-Britannia jelentős, némely becslések szerint akár 17 milliárd dolláros olimpiai költségvetése messze felülmúlja Athén 10 milliárdos befektetését, bár még mindig elmarad a kínaiak 20 milliárdja mögött, aminek alapján a 2008-as pekingi esemény volt minden idők legdrágább olimpiája” – mondta Horváth István, a K & H Alapkezelő befektetési igazgatója. „A britek hosszú távú célja az ország hírnevének növelése, a háromszoros rendezéssel járó presztízs megszerzése volt, de bíztak benne, hogy a befektetés már az olimpia ideje alatt is kezd megtérülni az idegenforgalmi és szállodaiparban. Az első hét adatai alapján azonban úgy látszik, reményeik rövid távon nem igazolódnak be” – folytatta elemzését Horváth.
A szálláshelyek többsége emelt tarifával szerette volna értékesíteni szabad férőhelyeit, ám május után egyre csökkent a foglalások száma, így sok szálloda még a 2011-es szint alá is vitte az árakat, csak hogy betöltse az üres szobákat. A Financial Times értesülései szerint összességében 25 százalékkal kerülnek kevesebbe a szálláshelyek, mint tavasszal, de ezzel sem sikerült sokkal növelni a hotelek telítettségét, ami még így is ötödével alacsonyabb, mint 2011 ezen időszakában.
Bár a londoni olimpia több embert vonzott, mint az előző nyári játékok helyszínei, a 100 ezer látogató még mindig visszaesésnek számít az átlagos londoni 300 ezer turistához képest. A látogatók számának visszaesése többek szerint is annak köszönhető, hogy a hagyományos turisták nem az olimpia idején mennek idén Londonba, mert félnek a zsúfoltságtól.
Ezt támasztja alá az is, hogy az olimpiai falun kívül a helyiek szerint kihalt a város. A főbb turisztikai látványosságok látogatottsága a Financial Times adatai alapján 30–35 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly nyáron. A kulturális intézmények, a múzeumok és színházak is 30 százalékos visszaesést tapasztaltak. Néhány nevezetesség, mint például a Tower Bridge vagy a Természettudományi Múzeum, hosszú nyitva tartást és minimális sorban állást ígér.
„A belváros és a hagyományos turisztikai helyszínek egyelőre nem tapasztalják az olimpiától elvárt gazdasági fellendülést, de a helyzet augusztus 12-ig még változhat” – hangsúlyozta Horváth István. „Az olimpiai helyszínek környékén rengeteg az ember, és a résztvevők jelentős összeget költenek az itt található üzletekben, vendéglátó-ipari egységekben. Emellett pedig a britek tekintélyes bevételhez juthatnak a reklámokból, hiszen a tévéközvetítések, a versenyek, valamint a nyitó- és záróceremónia komoly lehetőségeket rejt e téren” – magyarázta Horváth. Szerinte London hosszú távra tervez, és legalább 4–8 év kell, hogy minden hatásra kiterjedő elemzést lehessen készíteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.