A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen működő Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság ásványvizeket kutató csoportja – Urák Etelka, Czellecz Boglárka Tímea és Szász Árpád – Nagybacon környékén új feketególya-fészket fedezett fel.
Mint mondották, kutatómunkájuk során a Kígyós-patak vízgyűjtőjénél, a Rezes-forrásnál arra lettek figyelmesek, hogy egy öreg bükk alatt rengeteg a nyárfalepke. Figyelmesebben szemügyre véve a környezetet, kiderült: a lepkék a fa alatt összegyűlt madárürülékre gyűltek össze. A fán levő hatalmas fészekben két feketególya-fiókát láttak, majd – miután visszavonultak, hogy távolabbról folytassák a megfigyelést – hamarosan az egyik felnőtt madár is megérkezett.
Hogy új fészekről van szó, Kelemen László, a Rara Avis Egyesület vezetője is megerősítette: a környéken csak Setétpatakon ismernek feketególya-fészket. A megyében a legtöbb fekete gólya Kőröspatak, Oltszem, Páva és Zabola környékén él, de pontos számuk nem ismert, általában a fehér gólyák vonulásakor próbálják felmérni, mekkora populáció is található megyénkben.
A fokozottan védett, rejtélyes életmódot folytató madarak oltalmazása meglehetősen nehéz feladat, fészkeik százméteres körzetében fakitermelés sem végezhető, ám az erdészek segítségére számíthatnak, így legtöbbjük számára zavartalan életkörülményeket tudnak biztosítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.