Kialkudott fizetésemelés

2012. augusztus 9., csütörtök, Közélet

A Romániát hitelező nemzetközi pénzintézetek küldöttségével az ország teljesítőképességéről, a költségvetés-kiegészítésről, az uniós pénzalapokról, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő újabb egyezségről, valamint az állami alkalmazottaknak az év végéig beígért fizetésemeléséről is szó esett – jelentette be Victor Ponta a tegnapi találkozót követően.

Mint elmondta, a következő, 7,4 százalékos fizetésemelés decemberben válik lehetségessé, ezenkívül a jövő évi költségvetés megbeszélésekor felmerült a jövedelem szerinti differenciált adófizetés bevezetésének lehetősége is. Ismertette, újabb készenléti hitel lehetőségéről egyeztetett az IMF-fel, mivel a jelenlegi – melyet nem használt fel az ország – jövőben lejár, és „sokkal egészségesebb” egy ilyen biztosíték. Ami a nemzetközi pénzintézetekkel szembeni vállalásokat illeti, azok javát teljesítették, nyugtatott meg a miniszterelnök, biztosítva, hogy a politikai válság nem fogja ennél jobban befolyásolni a gazdasági életet. A találkozón felmerült az élelmiszerek jövedéki adója csökkentésének lehetősége is, erről azonban az ősszel, a jövő évi költségvetés megbeszélésekor egyeztetnek az IMF-fel, Ponta most annyit mondott, a valutaalap beleegyezése nélkül semmiféle adómódosítást nem hajtanak végre.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 943
szavazógép
2012-08-09: Közélet - :

Schengen: hosszú időre lezárva

A belügyminisztérium Schengen-felelőse egy interjúban elismerte, csökkent annak az esélye, hogy Ro­mánia rövid időn belül csatlakozzék a schengeni övezethez. Marian Tu­ti­lescu a francia RFI rádió román szerkesztőségének nyilatkozva elsősorban a hollandiai belpolitikai helyzetre hivatkozott.
2012-08-09: Közélet - :

Diszkriminációgyanús kiáltvány

Egyetlen mondat jelent meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács honlapján tegnap: a tanács hivatalból vizsgálatot indít az Új kiáltó szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány ügyében, azt elemezve, a nagybányai magyar értelmiségieknek a román nemzetbe való beolvadás veszélyeire figyelmeztető kiáltványa sérti-e a diszkrimináció megelőzéséről és büntetéséről szó­ló jogszabály előírásait.