Ezek szerint alapvetően ötféle szeretet-csatornán közvetítünk embertársaink felé: a testi érintés (ölelés, simogatás, puszi, birkózás — kamaszoknál), az elismerő szavak (dicséret, bátorítás), a minőségi idő (figyelmes meghallgatás, séta stb.), az ajándékozás és a szívességek. Ami érdekes, és ami megmagyarázza, hogy nagyon sokszor miért nem érezzük házastársunk/gyermekünk/szülőnk/barátaink/munkatársaink szeretetét: mert az ötféle csatorna egyikén fejezzük ki és fogadjuk be azt. Tehát hiába szeretem én a gyermekemet az elismerő szavak és az ajándékozás nyelvén, ha neki például a minőségi idő az elsődleges szeretetnyelve. Mindaddig, amíg nem tanulom meg a minőségi időn keresztül szeretni őt, addig nem fogja érezni szeretetemet.

Emlékszem, milyen óriási megdöbbenés volt felismerni az illyefalvi mentálhigiénés csoportban, hogy legtöbbször nem azzal a szeretettel szeretjük egymást, amilyenre szükség lenne. Ezért van az, hogy sok mindent félreértelmezünk, elbeszélünk, elmegyünk egymás mellett.

Az adventi várakozás a keresztény embernek nem a passzivitást, hanem a keresést, az elindulást jelenti. Megtenni az első lépést a másik felé... Ha felfedezzük és megtanuljuk családtagjaink, barátaink, munkatársaink elsődleges szeretetnyelvét és az azon való kommunikációt, akkor hiszem, hogy karácsonyra megtörténhet a csoda: érezni is fogjuk a bennünk levő, a mindenkiben jelen levő Szeretetet.