Hazatérnek a magyarok Szíriából
A vasárnap déli óráktól már a Terrorelhárítási Központ (TEK) kizárólagos felügyelete alatt van a Szíriában augusztus 13-án elrabolt három magyar állampolgár – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a TEK krízisközpontjának a Miniszterelnökséghez eljuttatott jelentése alapján.
A kiszabadított foglyok hazautaztatásának előkészületei megkezdődtek, hazaérkezésük után várható részletes tájékoztatás a történtekről a sajtó számára – tette hozzá Havasi Bertalan. Hajdu János, a TEK főigazgatója szombaton jelentette be a három magyar állampolgár kiszabadítását és azt, hogy mindhárman jó állapotban, biztonságban vannak.
Meghalt Neil Armstrong
Meghalt szombaton Neil Armstrong amerikai űrhajós, aki elsőként lépett idegen égitest, a Hold felszínére 1969-ben. Az asztronauta 82 éves volt. A hónap elején szívkoszorúér bypass műtéten esett át. A család közlése szerint az operáció szövődményei okozták halálát. Az Apollo 11 legénységének parancsnokaként ő volt az első ember, aki kilépett a Hold felszínére 1969. július 20-án. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – jelentette ki akkor. Amikor Armstrongot megkérdezték, milyen volt a Holdon, a szokásos szűkszavúságával azt válaszolta: „érdekes hely, ajánlom”.
Magyar hegymászó balesetezett a Fogarasi-havasokban
Mentőhelikopterrel a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították tegnap a Fogarasi-havasokban szakadékba zuhant magyar hegymászót. Az orvosok szerint sérülései nem életveszélyesek. A 44 éves férfi egy magyarországi turistacsoport tagjaként Románia legmagasabb csúcsa, a 2544 méter magas Moldoveanu-csúcs felé tartott a Fogarasi-havasokban szombat délután, amikor egy meredek hegyoldalon megcsúszott, és szakadékba zuhant. Egy csendőrökből és hegyimentőkből álló mentőcsapatnak szombat este, sötétedés után sikerült kimentenie a sérültet a szakadékból. Miután stabilizálták állapotát, több órát vett igénybe, amíg olyan térségbe szállították, ahová tegnap le tudott szállni a mentőhelikopter. Gál Melinda, a marosvásárhelyi SMURD rohammentőszolgálat sürgősségi szakorvosa elmondta, hogy a turista koponyasérülést, bordatörést és végtagzúzódásokat szenvedett, de állapota stabil, és sérülései nem életveszélyesek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.