Tüntetés a láthatáron
Ha az agrártárca nem teljesíti a szarvasmarha-tenyésztők támogatási kéréseit, a gazdák Bukarestben fognak tüntetést szervezni – közölte Ötvös Mózes megyei egyesületi elnök. A tenyésztők igénye, hogy idén 614 lejt kapjanak minden szarvasmarha után – az összeg a felhasználható 219 millió eurós keret 1,6 millió fős marhaállományra való leosztásából származik.
Ugyanakkor a szárazság okozta károk enyhítése érdekében követelik, hogy előlegként háromszáz lejt kapjanak kézhez. Ötvös elmondta, a napokban a brassói Olympus tejgyár vezetőségével is tárgyalnak, kérik a tej felvásárlási árának emelését, az eredményről később számolnak be a gazdáknak. (Bokor)
A pirostarkára is igényelhető hústámogatás
A hegyvidéki, hátrányos helyzetű zónában tartott tejelő jószágok, bivalyok és húsmarhák támogatását a 796-os számú kormányhatározat írja elő (megjelent az 544-es Hivatalos Közlönyben). A kormányhatározat szerint utólagos rendelkezésben közlik a húsmarhafajták listáját. Időközben elkészült a 168-as miniszteri rendelet, amely szerint a húsmarhafajták (Charolais, Limousin, Aberdeen Angus, kék-fehér belga) mellé a szimentáli típusú pirostarkát is felvették, így az ilyen növendék, nemtől függetlenül vagy valamely más húshasznú fajtával történő keresztezéséből származó növendék is húsz hónapos koráig egy alkalommal kaphat támogatást. A hústámogatás érvényes tehát a pirostarka tehénre is, de ugyanazon jószágra nem igényelhető tej- és hústámogatás egy időben. A támogatási kéréseket a megyei kifizetési ügynökségnél kell leadni szeptember 21-ig. (Incze Péter)
Több ökofarm, kevesebb pénz
Az ökológiai termelést folytató gazdaságoknak járó támogatások összege 2011-ben az előző évinek 12 százalékára csökkent, miután az ökofarmok száma 1700-ról 7800-ra emelkedett, és a támogatási keretet nem növelték ennek függvényében. Az Agerpress szerint a kifizetési ügynökség országos vezérigazgatója, Gheorghe Dorel Benu örvendetesnek tartja az ökofarmok szaporodását, ugyanakkor úgy véli, az agrártárcának minél előbb növelnie kell a nekik juttatandó támogatási keretet. A jelenleg évente felhasználható támogatási összeg hárommillió euró. (B. G.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.