Strasbourgi vita Timosenko ügyében
Az Európai Emberi Jogi Bíróság strasbourgi nyilvános meghallgatásán vívott egymással szócsatát tegnap Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő ügyvédje és a kijevi kormány képviselője. A Timosenko nevében felszólaló Szerhij Vlaszenko szerint az egész ukrajnai eljárás mögött politikai megfontolások húzódnak meg, és az arra irányul, hogy Viktor Janukovics jelenlegi elnök fő riválisát eltávolítsák a politikai életből. Az ukrán államot képviselő Nazar Kulcsicki szerint nincs bizonyíték arra, hogy Timosenko szabadságának korlátozását a politikai életből való kizárás szándéka motiválta volna. A volt ukrán miniszterelnököt tavaly októberben arra hivatkozva ítélték hét év szabadságvesztésre – és kötelezték mintegy 137 millió euró értékű kártérítésre –, hogy Ukrajna számára hátrányos gázmegállapodást kötött Oroszországgal.
A magyar nyelvről tanácskoztak
A kisebbségbarát új ukrán nyelvtörvény rendelkezéseinek végrehajtására szólította fel a kérdésben illetékes kárpátaljai megyei önkormányzatokat a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) fóruma tegnap Beregszászon. A kárpátaljai magyar települések önkormányzatait tömörítő fórum üdvözölte a nyelvtörvény elfogadását, és köszönetét fejezte ki Viktor Janukovics ukrán elnöknek és a kormányzó Régiók Pártjának a jogszabály kidolgozása és parlamenti elfogadása során kifejtett munkáért. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a KHÖT elnöke, Beregszász polgármestere emlékeztetett, hogy a nyelvtörvény hatályba lépésével Kárpátalján megyei szinten és a régió számos közigazgatási egységében, valamint településén regionális nyelv lett a magyar. Szerinte ez az ukrajnai kisebbségek irányába tett, eleddig példa nélkül álló gesztus. Fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai magyarság éljen a törvény által számára biztosított lehetőségekkel.
Nem mutatják be A hatodik koporsót
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban – mondta Tarlós István budapesti főpolgármester, jelezve, hogy a döntésről tegnap értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a darabbal kapcsolatosan csak véleményt mondott, és azt megismerve Dörner György úgy döntött, hogy nem mutatják be A hatodik koporsót, helyette egy sokkal korábban írt, egészen más témájú Csurka-darabot tűznek műsorra. A városvezető múlt csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy nem támogatja a darab színházi bemutatását. Szavai szerint noha Csurka Istvánnak vannak olyan darabjai, amelyeket elő kell adni, A hatodik koporsó című nem az. Fischer Ádám karmester augusztus közepén közölte: ősszel nemzetközi aláírásgyűjtést szervez, addig különböző nyugat-európai lapokban tiltakozik a hazai kulturális élet viszonyai, elsősorban A hatodik koporsó bemutatása ellen.
Öngyilkos merénylet Dagesztánban
Öngyilkos merénylő végzett tegnap Dagesztán egy muzulmán vallási vezetőjével – közölte a kaukázusi orosz köztársaság belügyminisztériuma. Szaid Acajevet saját házában ölték meg Csirkej településen, ahol további öt személy életét oltotta ki az öngyilkos robbantó. A rendőrségi jelentések szerint a tettes nő volt, aki zarándokként lépett be a szúfi vezető házába. A muzulmán vallási személyiség elleni merénylettel szinte egy időben véres lövöldözés volt Dagesztán határvidékén. Szaid Acajev 1937-ben született, tekintélyes szúfi tudós volt. A szúfizmushoz tartozó irányzatokat az iszlám misztikus irányzataiként tartják számon. Utolsó éveiben írt könyveit angolra és oroszra is lefordították. Költőként ugyancsak ismertté vált.
A világ legidősebb embere 116 éves
116. születésnapját ünnepelhette a világ legidősebb embere, egy amerikai asszony. Besse Cooper 2011 júniusa óta az emberiség korelnöke. Georgia államban él, 105 éves kora óta egy idősotthonban. A hosszú élet titkát a következőben foglalta össze: „Nem ütöm az orrom mások dolgába, és nem eszem silány étket.” Fia szerint, ahogy öregszik, úgy okosodik. Besse Cooper 1896-ban született, és csak 28 évesen ment férjhez. Négy gyereket szült, 1963-ban megözvegyült, és többé nem házasodott meg. A kortárs korrekordert sohasem műtötték, és jelenleg sincs komoly egészségügyi gondja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.