Nem a szervezőkről, résztvevőkről szeretnék számot adni, bár érdemes volna, inkább abból a szempontból szeretném megközelíteni a civil szféra problémáit, gondjait, tapasztalatait, mely szerint nincs előrelépés Európa felé a felzárkózásban, fejlődésben, de egyszerűen a megmaradásban sem.

Bár sejtettük, tudtuk, most már saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hogy az uniós alapok lehívása, elérhetősége (és hány program van!) nem lesz könnyű. Hiába a sok euró, ahhoz, hogy te mint civil szervezet is valamit kapj belőle, neked is kell legyen egy jó szeleted, amit a tejbe tudsz aprítani.

Másodszor tudni kell, hogy mindennemű és -fajtájú uniós alap csak akkor lehívható, ha szerves része a meghirdetett, megpályázott eurós programoknak, alapoknak.

Igaz, az unió mindenre ad pénzt, de csak akkor, ha nem egy elszigetelt napi problémát megoldó tevékenységről van szó, hanem legkevesebb tízéves távlati tervről, szerves részeként az önkormányzatok (hol vagyunk mi még ettől), a gazdasági szféra (lásd vállalkozók), valamint a civil szervezetek gazdasági, kulturális, szociális, vidékfejlesztési gondjai megoldásának.

Bár ezek a programok Romániában csak 2008-tól lesznek elérhetőek, már most fel kell készülni, összefogni, szervezkedni, gondolkodni, és nagyon jó terveket (bár kerüljük, mint a macska a forró kását, a helyes magyar kifejezés nem a ,,projekt") készíteni.

Az államnak, a politikumnak döntéshozóként ki kell vonulnia a minket, vidékünket, környezetünket érintő gondok megoldásából, irányításából, csak a finanszírozásból nem. (Bár tapasztalataink itt, a jó Balkánon és nem csak itt — lásd az anyaországi szép pénzügyi botrányokat — másról tanúskodnak.)

Ha összefogás, alulról építkezés, szervezkedés van, és nem csak a ,,húsos falatért" folyó könyörtelen harc, s ha kialakul egy bizonyos konszenzus, ahol mindenkit meghallgatunk, és közösen próbáljuk gondjainkat megoldani a legkisebb településtől a Székelyföld egészéig, az uniós pályázatok elérhetőek, megnyerhetőek. Közös kezdeményezés, akciócsoportok nélkül a legkisebb esélye sem lesz a vidékfejlesztési, agrárpolitikai, környezetvédelmi, kulturális vagy szociális programok lehívásának.

Csökkenő, elszórványosodó, elnéptelenedő vidékünkön — ezt a vak is láthatja — életkörülményeinknek, életminőségünknek fenntartása, majd javítása csak akkor lesz megoldható, ha nem csak a vidék adta lehetőségeket használjuk ki, hanem a kultúra, a hagyomány, a közösségi értékek megőrzése, megtartása a cél, a mára annyira lejáratott, elcsépelt, levetkőzött szóval: EGYÜTT.

Az autonómiát nem szabad politikai csatározás tárgyává süllyesztenünk, mert csak ez tudja azokat a forrásokat, erőket összefogni, fejleszteni, melyek a közösséget és a régmúlt kalákás székely társadalmat a közös Európában fenntartani képes.

Nem támadni kellene az igazi (ha lehet, politikamentes) civil társadalmat, hanem támogatni, és nem csak jó szóval (az is nagyon fontos), hanem alapokkal (akár helyi, megyei, országos vagy uniós), hogy tegyék azt, amit ők tudnak és akarnak, és amiért ők ki is állnak.

Mi, civilek nem csak a működésünkhöz keressük, kutatjuk az alapokat, a segítséget, de várjuk annak elismerését is, hogy mi igenis szervezkedünk, társulunk, és ha ma nem is, de holnap egy olyan biztos alapot, akciócsoportot jelentünk, amely csak a közösséggel, a közösségért munkálkodik, és tenni is akar.