„Amikor rá emlékszem, nem tudom, melyik arcára emlékezzem” – kezdte megnyitóbeszédét Jakabos-Olsefszky Imola brassói képzőművész, utalva Gazdáné Olosz Ella sokoldalúságára. Anyaként, tanítóként, könyvszerzőként, textíliák megálmodójaként és kivitelezőjeként lehet róla beszélni, olyan oldalairól, melyek mindegyike egész embert követelt – mutatott rá.
A kiállítás anyagát, a textilművész egész hagyatékát „Ella fájdalmas gyötrelmei és határtalan örömei végtermékeiként” méltatta. Olosz Ella művészetének kezdeti időszakában szalmából, nádból, kukoricacsuhéból is alkotott, az igazi harcot viszont a textilművekkel vívta, szinte emberfeletti hozzáállást követelt meg kiválasztani az anyagot, megfesteni, majd szövőszékre vinni azt. Mindez hatalmas kitartást, fegyelmezett munkát követelt meg – hangzott el. Beszédében az Olosz Ella-hagyatékkal foglalkozó jeles személyiségek kijelentéseit is hallhattuk. A művészt „legújabb kori Csoma Sándor­nak” nevezték, alkotásairól pedig elhangzott: szőnyegeiben a végtelen érezhető meg. Végszóként – mintegy vissza­térve a korábbi sokarcúság megfogalmazásához – az elhunyt művész saját vallomását elevenítette fel: valószínűleg sokkal többet szőtt volna, ha semmi egyéb feladata nincs.
Az eseményen népdalokat adott elő Thiesz Katalin népdalénekes és Bajkó Edina, Mátyás Lilla Lászlóffy Aladár Olosz Ella halálára című versét olvasta fel. Érzelmeket kavaró, az egyén és a társadalom életének összefonódását is taglaló olvasmányt hallhatott a közönség Kelemen Álmostól – Sütő András levelét olvasta fel, melyet a művész halála után írt özvegyen maradt férjéhez, Gazda József tanárhoz, aki kérdésünkre elmondta: „A Jó­isten ajándékának tartom, hogy megérhettem ezt a kiállítást, s azt, hogy állandó galériá­ja is lesz neki. Úgy érzem, az életműnek élnie kell, mert é­letr­e született, nem elmúlásra.”
Vasárnap újabb, Gazdáné Olosz Ellához fűződő esemény résztvevői lehetünk, a városi kultúrotthonban nyitják meg állandó tárlatát, ahol méreteiben is legmonumentálisabb művei tekinthetők meg.