Női kosárlabdaHajrá, Háromszék!

2012. szeptember 10., hétfő, Sport

A női kosárlabda Román Kupa első fordulóinak mérkőzéseivel hivatalosan megkezdődik a 2012–2013-as idény, amelyben két együttes is képviseli Háromszéket. A megyeszékhely új együttese, a Sepsi-SIC a Sepsi BC-től veszi át a stafétabotot, s négy sikeres esztendő, valamint egy nagyon rossz idény után megpróbálja vissza­csalogatni a szentgyörgyi kosár­labda-kedvelőket a Szabó Kati Sportcsarnokba, a csapat edzője pedig látványos játékot és eredményt ígért.

A küzdelemsorozat második Kovászna megyei együttese az újonc KSE, amely idén fiatal játékosokra alapozva próbál helytállni az élmezőnyben. A rohamos léptekkel közeledő szezon legnagyobb esélyese Târgovişte, ám reménykedünk abban, hogy a többi csapat egyáltalán nem könnyíti meg a címvédő dolgát.
A Román Kupa első körének oda- és visszavágóit szeptember 12–17. között játsszák a következő program szerint:
Bukaresti Rapid–Temesvári Danzio MCM
Bukaresti Olimpia–KSE
Brassói Olimpia–Aradi ICM
Târgoviştéi MSC–Bukaresti Sportul Studenţesc
Sepsi-SIC–Nagyváradi Egye­tem
Alexandriai CSBT–Kolozsvári U
Craiovai MSC–Gyulafehérvár Egyetem
Szatmárnémeti VSK–Marosvá­sárhelyi Nova Vita SK.
Egy kis szerencsével a sorozat második fordulójában (december 11. és 22.) máris háromszéki rangadót láthatunk, ugyanis a negyeddöntőkben a Bukaresti Olimpia–KSE mérkőzés győztese játszik a Sepsi-SIC–Nagyvárad párharc nyertesével. Ha mindkét megyei csapatunk sikeresen abszolválja a kupa első fordulóját, biztos, lesz legalább egy alakulatunk a küzdelemsorozat négyes döntőjében (Final Four). A további találko­zók: Brassói Olimpia/Aradi ICIM–Szatmár/Marosvásárhely, Rapid/Temesvár–Târgovişte/Sportul Stu­denţesc, Alexandria/Kolozs­vár–Craiova/Gyulafehérvár.
A 2012–2013-as bajnokság őszi idényének mérkőzései:
* 1. forduló, szeptember 23–24.
Gyulafehérvári Egyetem–Cra­iovai MSC
Bukaresti Sportul Studenţesc–Marosvásárhelyi Nova Vita SK
Târgoviştéi MSC–Kolozsvári U
Szatmárnémeti VSK–Ale­xand­riai CSBT
Aradi ICIM–Sepsi-SIC
Brassói Olimpia–Bukaresti Ra­pid
Nagyváradi Egyetem–Bukaresti Olimpia
KSE–Temesvári Danzio BCM
* 2. forduló, szeptember 29.
Craiova–Temesvár
Bukaresti Olimpia–KSE
Rapid–Nagyvárad
Sepsi-SIC–Brassói Olimpia
Alexandria–Aradi ICIM
Kolozsvár–Szatmár
Marosvásárhely–Târgovişte
Gyulafehérvár–Sportul Stu­denţesc
* 3. forduló, október 6.
Sportul Studenţesc–Craiova
Târgovişte–Gyulafehérvár
Szatmár–Marosvásárhely
Aradi ICIM–Kolozsvár
Brassói Olimpia–Alexandria
Nagyvárad–Sepsi-SIC
KSE–Rapid
Temesvár–Bukaresti Olimpia
* 4. forduló, október 10.
Craiova–Bukaresti Olimpia
Rapid–Temesvár
Sepsi-SIC–KSE
Alexandria–Nagyvárad
Kolozsvár–Brassói Olimpia
Marosvásárhely–Aradi ICIM
Gyulafehérvár–Szatmár
Sportul Studenţesc–Târgovişte
* 5. forduló, október 13.
Târgovişte–Craiova
Szatmár–Sportul Studenţesc
Aradi ICIM–Gyulafehérvár
Brassói Olimpia–Marosvá­sárhely
Nagyvárad–Kolozsvár
KSE–Alexandria
Temesvár–Sepsi-SIC
Bukaresti Olimpia–Rapid
* 6. forduló, október 20.
Craiova–Rapid
Sepsi-SIC–Bukaresti Olimpia
Alexandria–Temesvár
Kolozsvár–KSE
Marosvásárhely–Nagyvárad
Gyulafehérvár–Brassói Olim­pia
Sportul Studenţesc–Aradi ICIM
Târgovişte–Szatmár
* 7. forduló, október 27.
Szatmár–Craiova
Aradi ICIM–Târgovişte
Brassói Olimpia–Sportul Stu­denţesc
Nagyvárad–Gyulafehérvár
KSE–Marosvásárhely
Temesvár–Kolozsvár
Bukaresti Olimpia–Alexandria
Rapid–Sepsi-SIC
* 8. forduló, november 3.
Craiova–Sepsi-SIC
Alexandria–Rapid
Kolozsvár–Bukaresti Olimpia
Marosvásárhely–Temesvár
Gyulafehérvár–KSE
Sportul Studenţesc–Nagy­várad
Târgovişte–Brassói Olimpia
Szatmár–Aradi ICIM
* 9. forduló, november 7.
Aradi ICIM–Craiova
Brassói Olimpia–Szatmár
Nagyvárad–Târgovişte
KSE–Sportul Studenţesc
Temesvár–Gyulafehérvár
Bukaresti Olimpia–Maros­vá­sárhely
Rapid–Kolozsvár
Sepsi-SIC–Alexandria
* 10. forduló, november 10.
Craiova–Alexandria
Kolozsvár–Sepsi-SIC
Marosvásárhely–Rapid
Gyulafehérvár–Bukaresti Olim­pia
Sportul Studenţesc–Temesvár
Târgovişte–KSE
Szatmár–Nagyvárad
Aradi ICIM–Brassói Olimpia
* 11. forduló, november 17.
Brassói Olimpia–Craiova
Nagyvárad–Aradi ICIM
KSE–Szatmár
Temesvár–Târgovişte
Bukaresti Olimpia–Sportul Stu­denţesc
Rapid–Gyulafehérvár
Sepsi-SIC–Marosvásárhely
Alexandria–Kolozsvár
* 12. forduló, november 24.
Craiova–Kolozsvár
Marosvásárhely–Alexandria
Gyulafehérvár–Sepsi-SIC
Sportul Studenţesc–Rapid
Târgovişte–Bukaresti Olimpia
Szatmár–Temesvár
Aradi ICIM–KSE
Brassói Olimpia–Nagyvárad
* 13. forduló, december 1.
Nagyvárad–Craiova
KSE–Brassói Olimpia
Temesvár–Aradi ICIM
Bukaresti Olimpia–Szatmár
Rapid–Târgovişte
Sepsi-SIC–Sportul Studenţesc
Alexandria–Gyulafehérvár
Kolozsvár–Marosvásárhely
* 14. forduló, december 8.
Craiova–Marosvásárhely
Gyulafehérvár–Kolozsvár
Sportul Studenţesc–Alexandria
Târgovişte–Sepsi-SIC
Szatmár–Rapid
Aradi ICIM–Bukaresti Olim­pia
Brassói Olimpia–Temesvár
Nagyvárad–KSE
* 15. forduló, december 15.
KSE–Craiova
Temesvár–Nagyvárad
Bukaresti Olimpia–Brassói Olim­­pia
Rapid–Aradi ICIM
Sepsi-SIC–Szatmár
Alexandria–Târgovişte
Kolozsvár–Sportul Studenţesc
Marosvásárhely–Gyulafe­hér­vár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-09-10: Sport - :

Lewis Hamilton győzött (Forma–1)

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte tegnap a Forma–1-es Olasz Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenharmadik versenyét. Mögötte a mexikói Sergio Perez (Sauber) lett a második, a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.
2012-09-10: Sport - :

A hét végén kezdődik a pontvadászat (Teremlabdarúgás, I. Liga)

Szeptember 14-én rajtol a román futsalbajnokság tizenegyedik kiírása. A 2012–2013-as pontvadászat nyitómérkőzését Kéz­divásárhelyen játsszák, ahol a helyi együttes pénteken 18 órától a Galaci Unitedet látja vendégül a városi sportcsarnokban. A Sepsi FC is hazai pályán kezdi meg ötödik élvonalbeli szezonját, ellenfele a Dava Déva lesz.