Szeptember 14-én rajtol a román futsalbajnokság tizenegyedik kiírása. A 2012–2013-as pontvadászat nyitómérkőzését Kézdivásárhelyen játsszák, ahol a helyi együttes pénteken 18 órától a Galaci Unitedet látja vendégül a városi sportcsarnokban. A Sepsi FC is hazai pályán kezdi meg ötödik élvonalbeli szezonját, ellenfele a Dava Déva lesz.
A találkozót vasárnap (szeptember 16.) 18 órától rendezik meg a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. A román teremlabdarúgó-válogatott gerincét képező Marosvásárhelyi City’US a küzdelemsorozat legnagyobb esélyese, ám nagyon bízunk abban, hogy trónkövetelőként a Sepsi FC sok bosszúságot okozhat a címvédőnek. A megyeszékhelyi zöld-fehérek a harmadik, a céhes városbeli alakulat a hetedik fordulóban játszik a marosiakkal, a háromszéki rangadóra pedig a hatodik fordulóban kerül sor.
A két Kovászna megyei együttes játékoskerete:
* a bajnoki ezüstérmes Sepsi FC csapata: kapusok: Andrei Grigoraş, Kisgyörgy Zsolt; mezőnyjátékosok: Farkas Attila (segédedző), Bende Lajos, Bocz József, Máté József, Mánya Szabolcs (sérülés miatt műtét előtt áll labdarúgónk, így előreláthatólag bő egy hónapot kell kihagynia), Bujdosó Lóránt, Ilie Roman, Liviu Şerban, Cornel Ţicalo, Adrian Pânzaru, Radu Burciu, Papp Csongor, Pulugor Zsolt, Dénes Norbert, Csoma Ferenc; edző: Jakab Zoltán
* a KSE csapata: kapusok: Fekete Balázs, Ciprian Haicău, Iacob Csaba; mezőnyjátékosok: Szabó Sándor, Csulak Attila, Adrian Călugareanu, George Guiman, Török Botond, Adrian Căşuneanu, Gazda József, Pap Levente, Claudiu Panţuru, Szőcs Tamás, Cristian Moldoveanu; edző-játékos: Dobozi Levente.
Az őszi idény programja:
* 1. forduló, szeptember 16.: KSE–Galaci United, Keresztvári Inter SE–Focşani, Jászvásár–Székelyudvarhelyi SK, Marosvásárhelyi City’US–Kolozsvári Clujana, Sepsi FC–Dava Déva. A Bukaresti Smart áll.
* 2. forduló, szeptember 23.: Galaci United–Bukaresti Smart, Focşani–KSE, Székelyudvarhely–Keresztvár, Kolozsvár–Jászvásár, Déva–Marosvásárhely. A Sepsi FC áll.
* 3. forduló, szeptember 30.: Bukaresti Smart–Focşani, KSE–Székelyudvarhely, Keresztvár–Kolozsvár, Jászvásár–Déva, Marosvásárhelyi City’US–Sepsi FC. A Galaci United áll.
* 4. forduló, október 7.: Focşani–Galaci United, Székelyudvarhely–Bukaresti Smart, Kolozsvár–KSE, Déva–Keresztvár, Sepsi FC–Jászvásár. A Marosvásárhelyi City’US áll.
* 5. forduló, október 14.: Galaci United–Székelyudvarhely, Bukaresti Smart–Kolozsvár, KSE–Déva, Keresztvár–Sepsi FC, Jászvásár–Marosvásárhelyi City’US. Focşani áll.
* 6. forduló, október 21.: Székelyudvarhely–Focşani, Kolozsvár–Galaci United, Déva–Bukaresti Smart, Sepsi FC–KSE, Marosvásárhelyi City’US–Keresztvár. Jászvásár áll.
* 7. forduló, október 28.: Focşani–Kolozsvár, Galaci United–Déva, Bukaresti Smart–Sepsi FC, KSE–Marosvásárhelyi City’US, Keresztvár–Jászvásár. Székelyudvarhely áll.
* 8. forduló, november 4.: Kolozsvár–Székelyudvarhely, Déva–Focşani, Sepsi FC–Galaci United, Marosvásárhelyi City’US, Jászvásár–KSE. Keresztvár áll.
* 9. forduló, november 11.: Székelyudvarhely–Déva, Focşani–Sepsi FC, Galaci United–Marosvásárhelyi City’US, Bukaresti Smart–Jászvásár, KSE–Keresztvár. Kolozsvár áll.
* 10. forduló, november 18.: Déva–Kolozsvár, Sepsi FC–Székelyudvarhely, Marosvásárhelyi City’US–Focşani, Jászvásár–Galaci United, Keresztvár–Bukaresti Smart. A KSE áll.
* 11. forduló, november 25.: Bukaresti Smart–KSE, Galaci United–Keresztvár, Focşani–Jászvásár, Székelyudvarhely–Marosvásárhelyi City’US, Kolozsvár–Sepsi FC. Jászvásár áll.(tibodi)