LovassportIdényzárás előtt

2012. szeptember 10., hétfő, Sport

Nehéz év a 2012-es. A gazdasági válság, na meg a szárazság bizony rányomta bélyegét a lótenyésztésre, a lovassportra, ezen belül a fogathajtásra is. Erről beszélgettünk a kökösi Farm utca 500. alatt Bartha Róberttel, a Lipicai Lovasklub elnökével, na meg az idény véghajrájáról, a távolabbi tervekről.

– A gazdasági válság mennyiben éreztette hatását például a fogathajtó-bajnokság harmadik fordulójában, melynek Csíkkarc­falva adott otthont?
 – A Bartalis testvérek remek rendezésében sorra került harmadik fordulóra például nem jöttek el a határ menti fogatok, gondolok itt az Arad, a Bihar, a Szatmár megyeiekre. Ők a magyarországi versenyekre kerekeztek át, ott csiszolták fogataik képességeit. Továbbmenve hadd mondjam el, látványosan csökkent a fogatok száma  fordulóról fordulóra. A kettes fogatoknál hét-nyolc, a huszonkét év után újraindult négyesfogathajtó-bajnokságra négy fogat jelentkezett.
– Emlékeztetőül ismételjük el a csíkkarcfalvi eredményeket.
– Kettes fogat: 1. Bajkó Tibor (Gyergyó­szentmiklós), 2. Kádár Barna (Székely­ud­varhely), 3. Orosz László (Gyergyó­szent­miklós)... négyes fogat: 1. Bodó Zoltán, 2. Bartha Eduárd, 3. Váncsa Jenő (mindhárom a Lipicai Lovasklub versenyzője).
– A fogathajtás még nem olimpiai sportág, így aztán gondolom, augusztusban megvoltak a maga világversenyei.
– Természetesen mind a kettes, mind a négyes fogatok megtartották a világ- és Európa-bajnokságukat. Bartha Eduárdnak is részt kellett volna vennie a négyes fogatok világbajnoksá­gán, hiszen kvalifikálta magát, de sajnos meg­szűnt az együttműködés az alsószombatfalvi  ménessel, s így nem vállalhatta a részvételt.
– De volt egy Duna–Alpesi Kupa-vetélkedő is.
– Igen, a magyarországi Fábiánsebestyén rendezte a versenyt, melyen Romániát a Bajkó Tibor, Kádár Barna, Rákóczi Gergő összetételű csapat képviselte. Sajnos, szerény teljesítménnyel, hiszen a hat csapatot felvonultató mezőny vetélkedőjét a hatodik helyen zárták a mieink.
– Térjünk vissza a hazai vizekre. Mikor rendezik az országos bajnokság döntő fordulóját és hol?
– Szeptember 14–15-én Maros­vásár­helyen. Ezt követik majd egy hét múlva, azaz 22–23-án a Gyergyószentmiklósi Lo­vasnapok, ami egyben idényzáró is. Azt hiszem, a válság miatt sorra visszamondták a galaci, a Gura Humorului-i és az alsószombatfalvi lovasfesztiválokat.
– Reméljük, ez az áldatlan helyzet nem tart sokáig, s fordul a kocka jobbra is. Mit terveztek 2013-ra?
– Május folyamán itt, a Farm utca 500. alatt megemlékezünk a Lipicai Tenyész­egyesület fennállásának tíz évéről. Jubilá­lunk tehát, lesz ménszemle, lóárverés, kettes- és négyesfogat-hajtás – mindezek a programok az évi választói közgyűlést követik. Továbbmenve megpróbáljuk feleleveníteni a kapcsolattartást a lótenyésztőkkel, hogy minél hatékonyabban tudjuk támogatni az állományok fenntartását. Ígéretünk van arra, hogy 2013-ban újból beindul a tenyészállomány 2010-ben megszüntetett állami támogatása, mely megszűnés erősen kihatott a tenyésztésre. 2010 előtt évente 150–160 csikó került bejegyzésre, 2012-re ez a szám felére csökkent.
– S ha már a csikóknál tartunk: a farm hányat számlál?
– Tizenkettőt.
– Mondj valamit a nyáron át működő lovastáborról, mert ahogy látom, nagyszerű feltételeket biztosít a farm e táborok szervezéséhez, lebonyolításához.
– Jól működött ez a tevékenység, jöttek a gyerekek az ország minden részéből – kevésbé a megyéből, Sepsiszentgyörgyről –, külföldről, még az Egyesült Államokból is. Itt mondom el, hogy szeptember 3-án megnyitottuk a háromcsillagos Lovas Panziót hat, összesen tizenkét férőhelyes szobával, egy nagy teremmel, mely nyolcvan-száz személy befogadására képes. A panziót egyébként megtekinthetik a www.lipicai.ro weboldalon is.
– A beszélgetés végén hadd kívánjak sok sikert a fogatoknak – három kettes, három négyes fogat – a bajnokság véghajrájára.
– Köszönjük!
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-09-10: Sport - :

A hét végén kezdődik a pontvadászat (Teremlabdarúgás, I. Liga)

Szeptember 14-én rajtol a román futsalbajnokság tizenegyedik kiírása. A 2012–2013-as pontvadászat nyitómérkőzését Kéz­divásárhelyen játsszák, ahol a helyi együttes pénteken 18 órától a Galaci Unitedet látja vendégül a városi sportcsarnokban. A Sepsi FC is hazai pályán kezdi meg ötödik élvonalbeli szezonját, ellenfele a Dava Déva lesz.
2012-09-10: Sport - :

A Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub (Sportélet)

A mögöttünk maradt másfél évet alapul véve sportmozgalmunk jeles képviselőjeként említhetem a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklubot mint megyénk második sportiskoláját, vagy ha így jobban hangzik, Iskolás Sportklubját. A nem túl gazdag éremgyűjteményünkből 6 arany-, 7 ezüst-, 13 országos bajnoki, 2–2 Balkán-bajnoki ezüst- és bronzérem a Nagy Mózes Sportklub sportolóinak nevéhez kötődik. A legjelesebb éremgyűjtők: az asztaliteniszező Kanabé Szilárd, Turóczy András, a cselgáncsozó Lukács Arnold, Gál Domokos, Benkő Zsolt, Bartos Gyula, Lukács Kinga... hogy neveket is említsek.