Szociális térre is ki szeretné terjeszteni az eddig nagyrészt kulturális és tanügyi jellegű együttműködést a francia testvértelepülésekkel Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, aki a hazai municípiumok szövetségének megbízottjaként nemrég decentralizációval foglalkozó szemináriumon vett részt a franciaországi Nantes-ben.
Mint mondotta, mély benyomást tett rá az ottani szociális gondoskodás — különösen az elhagyott gyermekek nevelésére fordított anyagi és humán erőforrások —, és mivel a romakérdést Franciaország már több éve rendezte, és hajlandónak mutatkozik a segítségnyújtásra is, járható útnak tűnik a közös programok kidolgozása. Annál is inkább, hogy több romániai városnak van francia ,,testvére", és az efféle együttműködésre mindig könnyebben lehet uniós pénzt lehívni. Albert Álmos közölte azt is, hogy a találkozón óhatatlanul szóba került az Olaszországban élő romániai romák ügye is, mert a jelenség élénken foglalkoztatja az európai közvéleményt. Azt nem lehet megtiltani, hogy ne éljenek az EU minden polgárát megillető jogokkal — vélekedik Sepsiszentgyörgy elöljárója —, de gondjaikra mégis a hozzájuk legközelebb álló önkormányzatoknak kell megoldást találniuk. Egyéb ötletek és összegek híján a francia partnerség nem elvetendő lehetőség...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.