Iván kálváriája

2007. december 8., szombat, Roma szombat

Huszonhét éves roma, egy kislány édesapja, de az asszonykával nem élnek együtt. Édesanyja meghalt. Házacskája van az Őrkő-telepen, egyebe semmi: sem állás, sem szociális.

Többször próbált szerencsét Magyarországon, átverték, semmi nélkül jött haza, adósságra. A mező betakarodott, napszámosra nincs szükség. Szerencse, hogy még van száraz ág és csutak az erdőben, nem fagy meg. Éltetője: a remény.

— Mi az a remény?

— Az, hogy felvesznek a Tegához utcaseprőnek. Voltam még ott, értem azt a meszeriát. Három napig anyám mellett ültem a kórházban. Adtak papírt, de mert hiányoztam, leszámoltak. Ha sikerülne, hogy visszavegyenek, jó volna, megbecsülném a munkát.

— Hogy vertek át Magyarországon?

— Kölcsönnel indultam Brassóból, magyarokkal. Szegedig vitt el 800 000 lejért egy mikró. A cigány fiúk, akik velem jöttek, adtak kölcsön forintot kamatra, s egy más mikró 2600 forintért elvitt Dombóvárra. Ott volt ismeretségem, olyan ember, aki árusítással foglalkozik. Pestről hordják ki az árut, s a romániaiaknak adják el. Sok idevaló van ott, lehet, még száz is. 20 000 forintból árut vettem, cipőt, rozsdamentes edényt, szabadidőruhákat, birkatakarót. Négyen fogadtunk egy kocsit, 9000 forint volt napjára, s jártuk a falukat reggeltől este kilencig! Dombóváron 500 forintért lehetett aludni egy éjjel egy szálláshelyen, én még voltam ott.

— Ment-e?

— Menegetett, de a rendőrök Kétújfaluban megfogtak, papírt csináltak. Én megijedtem, s elmentem dolgozni Vaskútra.

— Hol van ez?

— Bajától 12 km-re. Még voltam ott. Házakat bontottunk le, téglát pucoltunk. A patron — pizzériás volt — napjára ígért 5000 forintot. Egy hónapot dolgoztam, de szombaton és vasárnap is. Szállást biztosított, adott délebédet, de a munkámért nem fizetett ki!

— Mit csináltál?

— Odavittem a rendőröket, de azoknak azt hazudta, hogy ő minket minden este kifizetett. De ez nem volt igaz. Csináltatott munkakönyvet, én vettem a postán belé 200 forintos kicsi bélyeget, de azt nem ragasztotta belé, s nem is az ő nevére csináltatta! De le is tagadta a rendőrök előtt, hogy én neki dolgoztam.

— Tovább?

— Otthagytam a pizzériást. Nácitól — ez egy román, akinek sok áruja van — vettem hitelben árut, kezdtem forgatni, azért, hogy pénzt csináljak, hogy haza tudjak jönni. Ezt csináltam két hónapig. Nácit kifizettem. Gondolkoztam, hogy hazajöjjek-e, mert itthon soknak tartozom. Mi lesz velem?

— Hogy határoztál?

— Vágytam haza. A leányka ment óvodába, szeptember dereka volt, kívántam, hogy legyek mellette. Nusika a neve. Okos. Engem apucinak szólít. Az árulásból nyertem 18 000 forintot, s azzal elindultam hazafelé. Van egy magyarországi cigány pacák, kocsival négyünket fejenként 10 000 forintért hazahozott. Ő ott ezzel foglalkozik. Itt tett le az Őrkőnél! A maradék 8000-ből ennem kellett, ajándékot vettem a leánykámnak… s maradtam zéróval s az adóssággal. Meg kell, hogy adjam azt a 26 000-et, amit Szegeden felvettem, s kell, hogy még adjak 6000-et! Miből? Az összes adósságom 50 000 forint, ezt kell hogy megadjam Gábor Lajos bátyámnak… ő segített, hogy kijuthassak... Maga nem tudja, hogy van magyarcigány-becsület is!

*

Iván nincs elkeseredve, bízik Istenben. Mosolyog. Leánytestvére néha ad neki egy tányér levest. Még nem halt éhen.

Hát ennyit a nagy magyar lelketlen ,,patronokról".

Beszélgetés közben azon gondolkoztam, hogy vajon hány erdélyi magyar cigány csávót verhettek át azok az anyaországi gazemberek?

— Tabez, tak talez! — mondta Iván.

Állítólag annyit jelent: szerencsét mindenkinek!

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1550
szavazógép
2007-12-08: Roma szombat - Szekeres Attila:

Megoldás lenne

Lehet-e valamit kezdeni a romakérdéssel, hiszen az utóbbi időben igen elszabadultak a cigány közösséggel szembeni indulatok — merült fel a kérdés a sepsiszentgyörgyi Alteris Multikulturális Egyesület elnökével, Victor Sibianuval folytatott beszélgetés során.
2007-12-08: Roma szombat - Bogdán László:

Kényes egyensúly

Európa távol van — tartották erre, mifelénk, ahol a föld népe mioritikus türelemmel várakozott a túrósorokban, míg rendszerint ki nem derült, hogy mifelénk a túró is almás —, és utazni nem nagyon utazhatott (kivételek a boldog kevesek), csak ábrándozhatott az öreg kontinensről, melynek lélekben keleti része volt, és amelyhez kétezer esztendős, kereszténynek született népként (ezt sulykolták bele, és azt, hogy türelmes) mindig is tartozónak vélte magát.