Jogbővítést kérnek az őrvidéki és a bécsi magyarok a népcsoporttörvény módosításával. Ausztriában idén ősszel változik a kisebbségek jogállásáról szóló jogszabály, azaz a népcsoporttörvény. Az őrvidéki és Bécs környéki magyarok ügyeik önállóbb intézését, autonómiát szeretnének maguknak és a többi népcsoportnak.
Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke, a Bécsi Napló főszerkesztője a Kossuth Rádió Határok nélkül című adásában elmondta: céljuk évtizedek óta az, hogy a magyarok integrálódjanak és ne asszimilálódjanak Ausztriában, vagyis magyarságukat megőrizve épüljenek be az osztrák társadalomba. Ehhez vezető út és lehetőség volt a kisebbségi jogokat szabályozó 1976-os törvény, amely a Burgenlandban, valamint a Bécsben és környékén élő magyarokat népcsoportként, vagyis nemzeti kisebbségként ismerte el – hangsúlyozta Deák Ernő.
A kisebbségi érdekvédő kifejtette: az ausztriai kisebbségek – a magyarok mellett többek között a horvátok, szlovének, csehek – október végén közös konferenciát rendeznek azzal a céllal, hogy elérjék a népcsoporttörvény megváltoztatását. A nemzetiségek azt tervezik, beadvánnyal fordulnak az osztrák kormányhoz, amelyben azt kérik, hogy a kisebbségek az elismert egyházakéhoz hasonló státust kapjanak. Mindez azt jelentené, hogy a nemzetiségeknek belső önrendelkezési joguk lenne kulturális és anyagi téren is. Utóbbi lényege az lenne, hogy a kisebbségek az államtól kapott támogatásokkal szabadon rendelkezhetnének. Jelenleg ugyanis nem csupán elszámolási kötelezettségük van, de a kezük is megvan kötve. Előfordulhat például, hogy ha változik egy meghirdetett nemzetiségi program, akkor azt nem lehet kiiktatni, mert a kisebbségi szervezeteknek nincs rá joguk, hogy másikat valósítsanak meg helyette. Az is kiemelt cél, hogy a kisebbségeket a kormány előtt olyan testület képviselje, amelynek tagjait a népcsoport egyesületeiből, küldötteiből választanak meg, és nem a kancellária nevezi ki őket.