Hamarosan kezdik a krasznahorkai vár felújítását

2012. szeptember 17., hétfő, Kitekintő

A krasznahorkai tűz óta fél év telt el, de az apróbb munkálatokon kívül komolyabb helyreállításra még nem került sor a várban. A Szlovák Nemzeti Múzeum tájékoztatása szerint e hónapban kezdenék a restaurálási munkálatokat.

A vár készen áll arra, hogy megkezdődjenek a felújítási munkák. Megvannak a szükséges engedélyek, bevezették az áramot, a vizet, a tetőre pedig villámhárítót szereltek – fejtette ki Lázár Éva, a krasznahorkai és a betléri múzeum igazgatója. A várban egyelőre a legfontosabb a tetőszerkezet pótlása, lehetőleg még a tél beállta előtt. „Nagyon szeretnénk, ha a várban működő múzeum legalább egy részét kinyithatnánk jövő nyáron” – nyilatkozta Lázár Éva, aki hozzátette, hogy a turisták hiányát a Krasznahorkától 13 kilométerre fekvő betléri kastély is megérezte.
A gyenge vendégforgalmi idény leginkább a krasznahorkaváraljai (Krásnohorské Podhradie) lakosokat érintette. A község határában álló autókemping szinte egész nyáron üresen állt. Bollo Péter polgármester szerint csak a parkolási díjak kieséséből 30–35 ezer eurós vesztesége származott idén a falunak, nem is beszélve az egyéni vállalkozók elmaradt bevételeiről.
A nemzeti örökség részét képező, XIII. századi vár március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek hanyagsága miatt égett le. Az épületben 8 millió eurós kár keletkezett, a biztosító a vár eredeti állapotba való helyrehozását teljes mértékben fizeti, az épület modernizálásával járó munkákat azonban már nem, ezt a nyilvános gyűjtésben összegyűlt több mint 105 ezer euróból szeretnék fedezni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-09-17: Kitekintő - B. Kovács András:

Szabadegyetem Szabadkán (Beszélgetés a délvidéki Magyar Pedagógusszövetség elnökével)

A pedagógusi továbbképzés fórumaként a szabadkai nyári egyetem épp oly jól szervezett és színvonalas fóruma a határon túli magyar pedagógus továbbképzésnek, mint az erdélyi Bolyai Nyári Akadémia – derült ki számomra az idén 16. alkalommal megtartott rendezvényen.
2012-09-17: Kitekintő - :

Ausztriai magyarok az autonómiáért

Jogbővítést kérnek az őrvidéki és a bécsi magyarok a népcsoporttörvény módosításával. Ausztriában idén ősszel változik a kisebbségek jogállásáról szóló jogszabály, azaz a népcsoporttörvény. Az őrvidéki és Bécs környéki magyarok ügyeik önállóbb intézését, autonómiát szeretnének maguknak és a többi népcsoportnak.