Péntektől vasárnapig a buzăui Romeo Iamandi Sportcsarnokban rendezik meg (nyolc-nyolc csapattal) a 2012–2013-as női és férfi asztalitenisz szuperliga első – egyetlen őszi – fordulóját (a pontvadászat egyébként ötszakaszos lesz).
A férfiak küzdelmében Háromszék és Sepsiszentgyörgy is érdekelt, ugyanis a rajtnál ott a megyeszékhelyi Electrica együttese is. A szentgyörgyi csapat ellenfelei: a Konstancai Volei 2004 SK, a Buzăui MSC, a Besztercei MSC, a Bukaresti ACTT, Craiovai CSU, a Resicabányai Ateneu és a Câmpulungi Pristavu SK.
Együttesünk – Coroian George, Kanabé Szilárd, Moldoveanu Ştefan és Simon Teodor – ma kilenctől a câmpulungi gárdával mérkőzik meg, 12 órától Resicabánya lesz az ellenfél, 17 órától pedig következik a Bukaresti ACTT. Szombaton délelőtt Konstanca ellen kezdik a napot a szentgyörgyiek, délután pedig Beszterce legyőzésével próbálkoznak pingpongozóink. A szezonnyitó forduló utolsó játéknapján előbb a Craiovával, majd a házigazda Buzăuval csatáznak Kanabé Szilárdék.
– A 2012–2013-as idény számunkra a bennmaradásról és a tapasztalatszerzésről szól majd – nyilatkozta érdeklődésünkre Simon Teodor, az Electrica játékos edzője. – Ha összehozunk egy-két jó eredményt, annak örvendeni fogunk, ám a következő idénytől már többet, merészebbet szeretnénk álmodni – tette hozzá az asztaliteniszező.
Ehhez mi sok sikert kívánunk, és hajrá, fiúk!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.