ÁLLNI FOG A BORSOS-SZOBOR. Marosvásárhelyen a megrongált köztéri szobrokat, Borsos Tamás mellszobrát újraöntik, megmagasított talapzatra állítják, és pótolják a Színház tér jobb oldalán található Kulcsár Béla-alkotást, melyről több mint egy éve elloptak egy stilizált táncos-figurát. (Krónika)
TÚL SOKAN LESZNEK. A decemberi választások eredményeként körülbelül 50 fővel emelkedik a képviselők-szenátorok száma – írja a Puterea –, 460 helyett 520 honatyája lesz a román népnek. Az ellenzék tombol, s arra a népszavazásra hivatkozik, melyen az emberek a parlament 300 tagúra való csökkentésére és egykamarás törvényhozásra szavaztak.
ELADÓ A ROMÁN POSTA. Fő részvényessé válhat a belga nemzeti postavállalat a Román Postában. A két állami cég vezetősége az elkövetkező időszakban tárgyal erről a lehetőségről – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök, aki a téma kapcsán hétfőn találkozott Elio Di Rupo belga miniszterelnökkel. A Mediafax kormányzati dokumentumokra hivatkozva azt írja: a román kormány az állam jelenlegi 51 százalékos részesedését 20 százalékra csökkentené egy külföldi stratégiai befektető bevonásával. Ezt az alaptőke megemelésével tenné tehetővé a Ponta-kabinet. Eddig az osztrák, a belga, a német, az olasz, a brit és a svéd postavállalat jelezte érdeklődősét a magánosítás iránt.
DINASZTIKUS ÁLMOK? Ismét a Băsescu család foglalkoztatja a sajtót. Írják, Románia elnöke ezúttal elszalasztotta hajóskaptányi engedélyének megújítását, s aggódnak, hogy, ha elveszíti tisztségét, vagy lejár mandátuma, nem hajózhat a világtengereken, ahogyan több alkalommal is ígérte. Egy másik hír szerint nagyobbik leánya is politikai pályára készül lépni. Állítólag Kolozsváron jelölteti Emil Boc. Különben a lány egy éve maga jegyeztette be a Népi Mozgalmat a törvényszéken, és a nyáron bejelentette: belép a Vasgárda utódpártjaként emlegetett, Mihail Neamţu vezette Új Köztársaság nevű pártba. (Jurnalul Naţional)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.