A mezőgazdasági vállalkozók hálózatépítő üzleti találkozóján, melyet a megyeszékhelyi inkubátorház konferenciatermében tartottak kedden, a téma fontosságához képest meglepően kevesen vettek részt. Kinda Zalán bevezetőjében elmondta, a távolmaradás valószínűleg az őszi betakarítással, a vállalkozói élet nyári szünet utáni újjáéledésével magyarázható.
A zootechnikus az előzményekről szólva elmondta, az ötlet Budai Gyula magyar államtitkár és a vidékfejlesztési minisztérium csapatával folytatott beszélgetés során merült fel. Komoly gazdasági életnek része az agrárszféra is, a termeléstől az értékesítésig, feldolgozásig – fogalmazott Kinda.
A Kárpát Régió Üzleti Hálózat sepsiszentgyörgyi irodája az Asimcov támogatásával szervezte meg az összejövetelt, melynek tiszteletbeli meghívottja dr. Szabó József, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének agrárattaséja volt. A diplomata kiemelte: a Magyarország és Románia közötti agrárkereskedelem éves értéke elérte az 1,3 milliárd eurót, ami országa külkereskedelme számára rendkívül fontos. Az agrárvállalkozói szféra problémáit elemezve három kérdéscsoportot körvonalazott: törvényhozás, az anyagi kérdés és a gazdák szerveződési formái.
Vajda Lajos, az Asimcov elnöke a témához kapcsolódva az AgroFood klasztert mutatta be, melynek legfőbb célja a régióban előállított, minőségi ipari és mezőgazdasági termékek közös megjelenítése. A találkozó során több magyarországi és helyi cég is bemutatta tevékenységét, megosztotta befektetési tapasztalatát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.