Hetedszer szervezi meg a rendőrség a bűnmegelőzés hete című figyelemfelkeltő akciót, melyet a jövő hét munkanapjain tartanak.
Hétfőt a gyerekkori bűnözés megelőzésének szentelik. Különböző városi iskolákban kábítószer-fogyasztás ellenes előadásokat tartanak. Kedden a kiskorúak áldozattá válásának megelőzését célozzák meg. Óvodákban és gyerekotthonokban tartanak előadást, szórólapokat osztanak. A Baba-Mama Klubbal közösen elindítják az Együtt a szülőkkel nevű programot. Szerdán a lopás a téma. Bűnmegelőző akciót szerveznek a bodzafordulói piacon, valamint a kovásznai Nyíresben és Csomakőrösön. Csütörtökön a kereskedelmi egységekből való lopás megelőzése kerül középpontba. Sepsiszentgyörgyi kereskedőkkel találkoznak, a megyeszékhelyen és kovásznai szállodákban szórólapokat osztanak. Pénteken a közúti közlekedés biztonságát kívánják erősíteni. Több városi iskolában ismertetik a közlekedési szabályokat, Sepsiszentgyörgyön az ittas vezetés megelőzését célzó akciót szerveznek, Kökös határában, a 11-es és 12-es országút találkozásánál szórólapokat osztanak gépkocsivezetőknek. A felsorolt témákban közvélemény-kutatást is szerveznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.