Sok gazda tette fel a kérdést: miért a nagy izgalom az agrárkamarák létesítése terén, amikor már minden megyében működnek ilyen intézmények? A kérdés jogosnak tűnhet, valóban, Kovászna megyében is működik agrárkamara. 2009-ben alakult az 1069-es kormányrendelet értelmében. Lényegében az addigi mezőgazdasági szaktanácsadói hivatalt „címkézték át”. Jelentős változás volt akkor, hogy a hivatal decentralizált közintézményként a megyei tanács alárendeltségébe került. Épp ebben különbözik a most alakuló agrárkamarától. A létező hivatal működésébe, felépítésébe a gazdatársadalom nem szólhat bele, míg a most létesülő kamarák a gazdák önszerveződésének eredményeként jönnek létre, és valós érdekképviseletként működhetnek.
A jelenlegi agrárkamara tizenegy alkalmazottal működik, székhelye Sepsiszentgyörgyön, az Árkosi út 1. szám alatt, állami támogatásból és saját bevételeiből tartja fenn magát.Tevékenysége változatos, csak néhányat említünk: pályázatírás, mezőgazdasági szaktanácsadás, kiállítások, vásárok szervezése, agrárszervezetek létrehozásának támogatása.
A kamara támogatásával megírt nyertes pályázatok révén hétmillió euró került a megye gazdáinak zsebébe – mondta el Kozma Béla igazgató. Eddig több mint 250 pályázaton dolgoztak, nagy érdeklődés mutatkozott a fiatal gazdák megtelepedését támogató kiírások iránt, de a gazdák pályáztak farmkorszerűsítésre, félig önfenntartó gazdaságok támogatására is. A pályázatok elkészítése során a kamara arra is szerződött, hogy követi a pályázatban vállalt kötelezettségek végrehajtását. Feltevődik a kérdés, ki folytatja ezt a munkát, ha megszüntetik az intézményt – jegyezte meg az igazgató. A pályázatok elkészítéséért az összérték 1,5 százalékát kell a gazdáknak kifizetniük. A pénz az államkasszába jut, nem növeli a kamarák fenntartására fordítható összeget.
A szakképzés terén is jelentős munkát folytat a kamara. Tíz tanfolyamot szerveztek, többek között állattenyésztőknek, növénytermesztőknek, méhészeknek. Egy-egy kurzus 350 órányi tanulást foglal magában, amire 236 személy vállalkozott. A sikeres vizsga után a résztvevők a tanügyminisztérium által is elismert oklevelet kapnak – mely nélkül például nem vehetnek részt különböző pályázatokon.
A törvény értelmében az új kamarák létesítésével megszűnik a mostaniak működésének állami támogatása. Viszont, ha a megyei tanács úgy látja jónak, önerőből továbbra is fenntarthatja. A személyzetnek lehetősége van arra, hogy központilag szervezett vizsgával átkerüljön az új kamara operatív rendszerébe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.