Baróti kirendeltségének megnyitója előtt a sajtónak mutatta be tevékenységüket a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke, Fleckhammer Ottó. Céljuk hozzájárulni a közösségfejlesztéshez, illetve pénzalapot biztosítani a civil szervezeteknek céljaik megvalósításához – mondotta. Programjaikat Erdővidékre is kiterjesztenék, támogatnák az ifjúsági kezdeményezéseket, a közösségfejlesztő ötleteket, részt vennének a tehetséggondozásban, és meghonosítanák a Sepsiszentgyörgyön bevált közösségi kártyát is.
Fleckhammer Ottó reméli, baróti irodájuk megnyitása hozzájárul majd, hogy az erdővidéki egyesületek aktívabban részt vegyenek pályázataikon. Eddig mindössze a bodosi református egyház kért támogatást egy, az iskola udvarára tervezett játszótér felépítéséhez, az erdőfülei Kormos Egyesület a helyi kopjafás temetőről készített filmhez remélt segítséget, a magyarhermányi református egyház iskolák közötti kapcsolatok költségeinek fedezéséért folyamodott az alapítványhoz, legutóbb pedig a Fiatalok Baróti Egyesülete tett le pályázatot. A közösségi kártyáról szólva úgy vélekedett, bár Baróton nincsenek olyan nagy cégek, mint a megyeközpontban, ám meggyőződése, az itt élők így is felismerik, milyen erő rejlik a kártya biztosította egy százalékban, és az itt „megtermelt” jövedelemből rövid időn belül olyan kezdeményezéseket támogathatnak, amelyeknek a legszélesebb értelemben vett közösség válik haszonélvezőjévé.