Választásokra készül az RMDSZFegyelmezett jelöltállítás

2012. szeptember 28., péntek, Közélet

Győzött a papírforma, azaz az elnökség akarata, és az RMDSZ négy képviselő-, két szenátorjelöltje az lett, akit Tamás Sándor megyei elnökék legalkalmasabbnak találtak, a több mint 350 fős küldöttgyűlés igazodott az előzetes forgatókönyvhöz.
 

Sepsiszentgyörgyön Mar­kó Attila, Kézdiszéken Fejér László, Kovásznán Thiesz János, Erdővidéken pedig Márton Árpád lesz az RMDSZ képviselőjelöltje, szenátusi helyre Kéz­di- és Orbaiszéken Olosz Gergely, Sepsiszéken és Erdővidéken Klárik László pályázik. Bár igen meggyőző beszédet mondott, nem nyerte el a kellő támogatást az erdővidéki képviselői helyre Pál-Szilágyi Zoltán, és alulmaradt a sze­nátori helyért vívott csatában Albert Álmos és Ke­rekes Jenő is.
Népes küldöttgyűlésen rangsorolta szenátor- és képviselőjelöltjeit az RMDSZ, több mint 350 helyi küldött döntött arról, hogy kik indulhatnak a szövetség színeiben a december 9-i választáson. Tamás Sándor megyei elnök korábban több ízben hangsúlyozta, minden szék maga nevesítheti jelöltjét, ha több jelentkező van, a helyiek eldönthetik, kit tartanak esélyesebbnek. Ezt erősítették meg a jelöltállítás lezárultával szeptember 10-én, Kelemen Hunor szövetségi elnök jelenlétében is. Tegnap azonban Tamás Sándor már sajnálatosnak nevezte, hogy nem igazodhattak az eredeti elképzeléshez, mint mondotta, a szövetség alapszabályzata nem teszi azt lehetővé, „lehetséges lett volna, de csak ott, ahol nincs vita”, fejtegette. Így minden küldött voksolhatott minden jelöltről, a kézdiszékiek döntöttek a sepsiszentgyörgyiek képviselőjelöltjéről, és fordítva, a kovásznaiak szavaztak arról, ki legyen szenátor Erdővidéken, a barótiak pedig voksoltak a kézdi jelöltről.
Elégedetlenséget valóban ott szült a módszer, ahol többen jelentkeztek egy helyre, szóvá is tette ezt a Márton Árpáddal szemben induló Pál-Szilágyi Zoltán, aki alapos érveléssel igyekezett meggyőzni a jelenlevőket, hogy újításra van szükség, de Albert Álmos is aránytalannak és furcsának nevezte, hogy „a vezetőség nyíltan egyik jelölt mellett kampányolt”.
Az ülés egyébként hosszas volt, de zökkenőmentesen zajlott, bevezetőjében Tamás Sándor az önkormányzati választásokon elért eredményekről beszélt, Székely István az RMDSZ főtitkárságának nevében vázolta a decemberi voksolás legjelentősebb kihívásait.
A küldöttgyűlésen elhangzottak részleteire holnapi lapszámunkban visszatérünk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2012-09-28: Nyílttér - :

Ki, amit elrontott, hozza helyre (Visszajelzés)

A gazemberség fokozatai, valamint a Tűnjetek már el! címmel a Háromszék szep­tember 5-ei, illetve 7-ei számában megjelentekhez szeretnék hozzáfűzni néhány gondolatot. Az első írás szerzője, Kádár Gyula szerint már szeptember elsején fel kellett volna vállalni a területi autonómia követelését Sepsiszent­györgyön.
2012-09-28: Közélet - Váry O. Péter:

Újabb szociális létesítmény az Őrkőn

Uniós pályázati támogatással alakította át a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Őrkő negyedben a Néri Szent Fülöp Iskola melletti kazánházat, a létesítményt tegnap adta át a kivitelező. A néhai fűtőházat úgy alakították át, hogy abban a szociális szolgáltatásoktól a közösségi tevékenységeken át az iskolások számára bármiféle célra használható legyen.