A csapatnak mostoha körülmények között – erős szélben, nagy hóban és szokatlan hidegben – sikerült feljutnia a Mont Blanc-ra, s az Erdélyből induló kilencfős csoportból csak heten értek célba. Idén több mint harmincan jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület által szervezett és a Székelyek a magasban expedíciósorozat keretében sorra kerülő magashegyi túrára az Alpokba, ám csak hétnek adódott meg a lehetőség, hogy eljusson Nyugat-Európa legmagasabb hegyére. Őket – a sepsiszentgyörgyi Csenteri Leventét, Mike Csillát és Barta Róbertet, a csíkszeredai Ruszuly Emesét és Antal Botondot, a kolozsvári Márton Bélát, valamint a parajdi Balázs Istvánt – két tapasztalt hegymászó, a megyeszékhelyi Tulit Zsombor és a nagyváradi Farkas László kísérte el erre az életre szóló kalandra.
A 4810 méter magas hegycsúcs meghó­dítói közül a 33 éves szentgyörgyi Barta Róbertnek felejthetetlen élményt jelentett az expedíció, és elmondása szerint, amikor hazaért, arra gondolt egyből, hogy jó volna egy magasabb hegyet is megmászni. – A Mont Blanc meghódítása arra ösztönöz, hogy új magaslatok után nézzek, de még semmi konkrét nincs. Reménykedem, hogy lesz még ilyen jellegű expedíció más csúcsok felé is, és akkor újra kipróbálnám magam – mondotta bizakodóan Barta.
– Miként kerültél kapcsolatba a Mont Blanc kezdőknek expedícióval? – kérdeztük a megyeszékhelyi kezdő hegymászót.
– A menyasszonyom az újságban olvasta a Mont Blanc kezdőknek expedíció felhívását, majd szólt nekem, és nagyon kíváncsi lettem. Azt mondtam magamban, hogy miért ne próbálhatnám meg, és elküldtem az önéletrajzomat, a többi jött magától. Az első találkozás után már kezdődött is a felkészülés, ami a Mont Blanc-hoz képest könnyű volt. Itthon nem tudtunk olyan magasra feljutni, és nem kellett a nyolcvankilós hátizsákot sem cipelnünk fölfelé a hegyen. A túrázgatások alatt a csapat tagjai összebarátkoztak, megismerkedtek egymással, és a kirándulások mindig nagyon jó hangulatúak voltak.
– A felkészülés után következett az expedíció. Miként élted meg ezt?
– Egyszerűen nem hittem el, hogy bekerültem abba a csapatba, amely idén feljuthat a Mont Blanc-ra. Zsombor a felkészülés alatt nagyon titokzatos volt, s nem tudtuk kitalálni, hogy kit választ majd be a csoportba. Az indulás előtt két héttel sem tudtunk semmit, mindannyian idegeskedtünk, ám amikor megkaptam a pozitív választ, leültem, és nem tudtam elhinni azt, hogy most tényleg megyek! Mire tudatosodott bennem a dolog, következett a hajrá. Egyeztettünk Zsom­bor­ral afelől, hogy mit kell vinnünk magunkkal, hiszen mint kezdők azt sem tudtuk, milyen kaját vihetünk. Erre az volt a válasz, hogy ami jólesik, hiszen amit itthon megeszel, azt ott is meg tudod enni. Aztán a felszerelést is be kellett szereznünk, s rohamos léptekkel közeledett az indulás.
– Augusztus 30-án vágtatok neki az útnak, és szeptember 1-jén érkeztetek meg a hegy lábához. Ott milyen látvány fogadott titeket?
– Csodálatos. A Mont Blanc felé vezető úton többször megálltunk, és Zsombor mutatta az Alpokat, mi meg ámuldoztunk. Nagyon gyönyörű volt a látvány, és azt kérdeztük magunktól: nekünk oda fel kell mennünk? Arrafelé menet rossz volt az idő, végig esett az eső, és az is előfordulhatott, hogy nem tudunk felmenni. Egy kis szorongás lett úrrá rajtunk, de mindenre fel voltunk készülve.
– A Mont Blanc lábánál fekvő Chamonix-ban töltötte­tek egy éjszakát, és utána vág­tatok bele a kalandba. Milyen volt a csúcsra vezető út?
– Amikor a fogaskerekűvel mentünk felfelé, tátva maradt a szájunk, olyan gyönyörű látvány tárult elénk. A Tete Rousse menedékháznál töltöttünk két napot, itt sátoroztunk, és innen indultunk az akklimatizációs túrákra. Onnan láttuk a Gouter menedékházat, ami nem is volt olyan távol, és könnyen fel lehetett oda jutni, csak a nagy sziklák és kövek között kellett ügyelni, figyelmesen menni előre, hisz bármikor történhet valami. Mindenki jól haladt, és mindannyian remekül voltunk.
– A Tete Rousse után jött a Gouter, ahol a csúcstámadás előtti órákat töltötték, és következett a hajnali indulás...
– Akkor nagyon rövid volt számunkra az éjszaka. Csak egypár órát aludtunk. Tizen­hatan aludtunk egy szobában, sokat forgolódtunk, egyesek horkoltak vagy éppen pakoltak, és érezhető volt levegőben az idegesség. Hajnali három felé indultunk el, előkerültek a kötelek, a hámok, a hágóvas és a jégcsákány. Amikor elhagytuk a menedékházat, már mindenki tudta, kivel lesz egy kötélben, ki megy elöl vagy éppen hátul. Zsombor úgy alakította ki a csoportokat, hogy az emberek kiegészítsék egymást. Nagyon lassan haladtunk felfelé, mint az öregek, úgy cammogtunk. Azt hittem, gyorsabban fogunk menni, de nem, és a lassú tempó ellenére is fáradtunk. Nekem fájt a fejem, nyomott volt a közérzetem, úgy éreztem magam, mintha másnapos lennék. Ahogy haladtunk felfelé, egyre jobban fájt a fejem, és azt kell mondanom, hogy annyit nem szuszogtam soha, mint ott, a csúcs felé. Elvesztettük az időérzékünket, s úgy tűnt, hogy órák óta menetelünk, holott fél órát vagy még annyit sem gyalogoltunk, és máris pihentünk. Sajnos, nem tudom, mennyi időt vett igénybe a felfelé vezető út, de amikor megérkeztünk a csúcs alatti Vallott házhoz (4365 méter), még sötét volt. Itt bő fél órát pihentünk, időközben a szél is lecsendesedett. Már világosodott, amikor továbbmentünk, és olyan nyolc-kilenc felé vagy netán később értünk fel a Mont Blanc 4810 méter magas csúcsára. Számomra az óra, az időérzék teljesen kiesett, és egy idő után úgy beszéltünk, mintha egy hete lennénk a hegyen. Amikor felértünk, ismét elragadó látvány fogadott: kitisztult az ég, és ragyogóan sütött a nap, mi meg gyönyörködtünk a tájban. Jó volt ott lenni, annak ellenére, hogy az utolsó száz méteren még rosszabbul éreztem magam, erősen fájt a fejem, és nagyon fáradt voltam. Azt hittem magamról, hogy jobban bírom majd, és sokkal könnyebb lesz. Saj­nos, nem így történt, és engem is megviselt a csúcs felé vezető út, annak ellenére, hogy rendszeresen túrázgatok, sportolok. A felkészülés és maga az expedíció felejthetetlen élményt nyújtott számomra, és nagyon jó érzés volt ezekkel az emberekkel hegyet mászni, illetve megismerkedni.
– A csoportból ketten nem tudtak felérni a csúcsra. Mi történt velük?
– Béla és Boti elindult velünk a Gouter menedékházból, de az idő múlásával Bélán nagyon látszott a fáradtság, még úgy is, hogy nem mentünk gyorsan. Egy idő után eljutott arra az elhatározásra, hogy ő nem megy tovább, és nem hátráltatja a többieket. Botinak a bakancsával gyűlt meg a baja, ugyanis hólyag lett a sarkán, és nagyon fájt a lába. Én bízom abban, hogy nem kudarcként élték meg ezt az expedíciót, hiszen ott voltak ők is a Mont Blanc-on, megtették az út háromnegyedét, és már ez is nagy teljesítmény.
Tulit Zsombor, az expedíció ötletgazdája maximálisan sikeresnek értékeli a magashegyi túrát, és elmondása szerint a Mont Blanc eddig mindig más-más arcát mutatta.
– Idén is sikerült kezdő hegymászókat feljuttatni a Mont Blanc-ra. A szervező szemszögéből milyennek tűnt a magashegyi túra? – kérdeztük Tulittól.
– Maximális siker övezte a túránkat, mivel mindannyian épen és egészségesen hazaértünk. Maximális siker, mert kilenc személyből hét fent volt a csúcson, és összekovácsolódott csapatként tértünk haza. Ha röviden kellene fogalmaznom, csak ennyit mondanék: utaztunk, másztunk, győztünk, és újra utaztunk. Jövőre is lesz ilyen jellegű expedíció, valószínűleg ismét a Mont Blanc lesz a célpont, de az is lehet, hogy más csúcs is. Korábban hirdetjük meg a túrát, hogy hamarabb tudjuk megkezdeni a felkészülést. Jelentkezők, figyelem, már februárban-márciusban lehet keresni a médiában megjelenő híreket, felhívásokat! Több téli tapasztalatra volna szükségük a jelentkezőknek, így ezért kezdünk jövőben hamarabb. Ez idáig csak rövid hónyelven gyakorolhattuk a jégcsákány és a hágóvas használatát, s téli sátrazásra is sort szeretnénk keríteni.
– Te már többször megfordultál a Mont Blanc-on. Számodra mi újat tud nyújtani ez a hegy?
– Ahogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, ugyanúgy a hegy sem ugyanolyan állandóan. A Mont Blanc eddig mindig más-más arcát mutatta, de kétségtelen, hogy nekünk, szervezőknek van egy adag kiégés a dologban, hiszen ugyanazon az útvonalon megyünk, mert ez a legnépszerűbb, a leg­könnyebb. A kezdő hegymászók számára viszont minden új, a felkészülés és maga a hegy is. Gondolkodunk az expedíció egy másik fázisán is: azok közül, akik sikeresen teljesítették a Mont Blanc-ot, elvinnénk egypárat – az elszántabbakat – az Elbruszra vagy éppen az Aconcaguára. De ez még a jövő zenéje.