Ragaszkodott székéhez az európai uniós források eltérítésén rajtakapott egészségügyi miniszter, majd megmagyarázták neki, politikai megfontolások miatt jobb, ha lemond, de máris megkezdődött a szerecsenmosdatás, olyan kollégája védi, akinek szintén vaj van a fején. Vasile Astărăstoae, a jászvásári orvosi és gyógyszerészeti egyetem rektora, az országos orvosi kamara elnöke – akit tavaly többek között szolgálati visszaélés, valamint törvénytelenül lefolytatott közbeszerzési eljárás miatt állítottak törvényszék elé – azt állítja, a tárcavezető családját és a kormányt védi lemondásával, egyébként nagyszerű és elismert szakember. Ő tudja.
De ha így van, akkor miért pingpongoztak vele az elmúlt tizenegy esztendőben olyan sokat? Hiszen a Iaşi megyei egészségügyi biztosítópénztár éléről felbuktatták államtitkárnak a minisztériumba, onnan az országos egészségbiztosító pénztárhoz igazolt át igazgatónak, majd egy évre meghúzódott egy jászvásári kórház kutatórészlegén, aztán a közegészségügyi igazgatóságot vezette a moldvai megyében, ezzel párhuzamosan újból államtitkár lett, idén májusban huppant a szaktárca bársonyszékébe Victor Ponta támogatásával, lemondása után a kormányfő személyes tanácsadójaként landolt.
Miközben huszonkét év alatt a tizenvalahányadik egészségügyi miniszter keresi helyét a politikai porondon, az egészségügyi ellátás zuhanórepülésben, az orvoskivándorlás soha nem látott csúcson, a gyógyszerimport adóssággödörben, a megkésett reform messze a megvalósítástól. És mit javasol erre az országos orvoskamara elnöke? Fizessen az Európai Unió tanítási díjat azokért az orvosokért, akik elhagyták az országot. Astărăstoae szerint az elmúlt öt év alatt kivándorolt tizenháromezer orvos 3,5 milliárd euróba került Romániának, ebből kellene valamennyit visszakaparintani. Megáll az ész. Az orvosi kamara elnöke az EU-tól várja a hazai egészségügy megmentését, eszébe sem jut, ha itthon jobb munkakörülményeket biztosítanának az orvosoknak, szolgálati lakással, a jelenleginél méltóbb kezdő fizetéssel próbálnák itthon tartani őket, ha az egészségügyre fordított évi költségvetés elérné a legalább 6 százalékos részesedést a nemzeti össztermékből – amivel ugyan még messze elmaradna a 10–15 százaléktól, amennyi dukál azokban az országokban, ahol a romániai orvosok keresik a boldogulásukat –, akkor nem kellene szembenézni ilyen mértékű szakemberhiánnyal az ágazatban.
Kórházak működnek elégséges ügyeleti vonal nélkül, nincs állandó szolgálat az alapellátásban, a falvakban többnyire üresen állnak a rendelők, csak a községközpontok lakossága számíthat naponta az orvos jelenlétére. Már az ápolószemélyzet is más munkát keres, az asszisztensek közül pedig szintén sokan veszik a vándorbotot. A gyógyszerhiány, a lerobbant kórházak, az akadozó országos egészségügyi programok amúgy is fekélyes sebet hagynak a hazai egészségügyön, s miként a szegény embert még az ág is húzza, úgy tűnik, mifelénk a korrupció a még nagyobb korrupciót vonzza.
Cepoi megy, ideiglenesen kinevezett miniszter jön, a decemberi választások után pedig újból minden változik.
