A parlamentben néhány hónapja többségbe került szocialista-liberális koalíció politikusai – Crin Antonescu liberális és Victor Ponta szociáldemokrata elnökkel az élen – évek óta durván, de olykor pontosan és lényegre törően bírálták a Boc-, majd az Ungureanu-kormány balfogásait, rossz döntéseit és a Demokrata Liberális Párt körül kiépülő – s az alakulat bizonyos nagy hírű tagjaival is összejátszó! – klientúra hihetetlenül elburjánzó korrupciós ügyeit.
Kiderítették, hogy Traian Băsescu elnöksége alatt a politikai és a gazdasági élet szervesen összefonódott, a politikusok által támogatott cégek egyszerűen lenyúlták az állami támogatásokat, fosztogatták a költségvetést.
Aztán hatalomra jutottak, s azóta hibát hibára halmoznak, most is úgy viselkednek, mintha ellenzékben lennének, elképzeléseiket képtelenek sikerre vinni. A népszavazás kudarca – amely elsodorhatja tőlük híveik zömét –, a miniszterek állandó összeférhetetlenségi ügyei (most éppen az egészségügyi miniszter kényszerült lemondani! – hányadik tárcavezető pár hónap alatt?!) mutatják: a kormányfőnek most már tényleg az ország irányításával kellene foglalkoznia a Traian Băsescuval folytatott, sehova nem vezető, kretén viták helyett.
S most itt az újabb iszonyatos leégés, az Oltchim zátonyra futó privatizációja. Tíz nap után kiderült, hogy a sajtómágnás, az OTV-vel meggazdagodott Dan Diaconescu, az Elodia-mítosz életben tartója, a Nép Pártja szájtépő, demagóg vezére, a nép barátja egyszerűen Caragiale szatíráiba illő módon verte át a kormányt. Ő nem azért vett részt a dérrel-dúrral összehozott és a tévék által is közvetített árverésen, mert valóban meg akarta volna vásárolni a részvények 54 százalékát. Nem, ő egyszerűen folytatta választási kampányát, s esze ágában sem volt kifizetni a szerződésben rögzített 45 millió eurót – nem is lett volna miből. A bejelentett holland cég nem létezik, hasonló néven fut ugyan egy angol, de az ingatlanügyletekkel foglalkozik, a megnevezett holland milliomos ugyan nem fiktív személy, de neki sincs pénze, Madridban él, és bűnügyi regényeket ír.
Tíz napig zajlott a kutyakomédia, a csapból is a nép barátja folyt, minden tévéadón eszement, bizarr, kretén és stupid elképzeléseit fejtegette, utoljára még volt egy húzása, több zsák pénzzel megjelent a minisztérium előtt, állítólag az Oltchim munkásainak elmaradt bérét akarta volna ebből kifizetni, ez is jó csemegének számított, növelte népszerűségét, a média is ráharapott – mint tíz napja Diaconescu minden elmebeteg, perverz, demagóg ötletére –, noha világos volt: nem fizet, nem is fizethet, amíg nem írja alá a szerződést, s nem pengeti le a 45 millió eurót. Ehelyett azzal ágált, hogy ő otthonról hozza a pénzt az államnak, s míg az állam és politikusai az emberektől veszik el azt, ő adni akar.
Ezzel átmenetileg vége is lett, a határidő lejárt, s Ponta miniszterelnök érvénytelenítette a magánosítás végeredményét, megígérte, hogy az állam beszáll az Oltchim újraindításába, s tavaszra újabb árverésre kerül sor, Diaconescu pedig törvénytelen állításaiért a törvény előtt felel. A nép barátja tovább handabandázott, s bejelentette: bepereli Pontát és a kormányt. Pedig a nevezettek könnyen megúszhatták volna az egész kutyakomédiát, ugyanis kiderült, hogy Diaconescu cégei tartoznak az államnak, következésképp nem is vehetett volna részt az árverésen.
