„Erkölcsi példamutatásra szólította fel XVI. Benedek pápa Castelgandolfóban a Demokrata Centrumpártok Internacionáléja politikusait. A globális gazdasági válság a gazdasági élet stabil erkölcsi megalapozottságának hiányából ered, a válság megoldására a politikának nem a sürgető piaci logikát kell követnie, hanem a közös jót és az emberi élet védelmét és méltóságát a fogantatás pillanatától kezdve a házasságon alapuló családig – mondta beszédében XVI. Benedek.
Megújult politikai elkötelezettséget szorgalmazott a katolikus politikusok részéről. A Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségének tagjait annak elnöke, az olasz Pierferdinando Casini vezette. Az audiencián jelen volt Mariano Rajoy spanyol, Antonisz Szamarasz görög, Enda Kenny ír, Sali Berisha albán kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.”
Ez volna tehát a hír. Számos honlapon, híradásban, újságban olvasható, hallható, de nem a fő hírek között. Pedig az egész Európai Unió sorsa, sőt, az egész világ sorsa ezen múlhat. Hogy mennyire tartják és tartatják be politikusaink ezt a kívánalmat, óhajt.
Tartják és tartatják... Nem kis feladat egyik sem, hisz mindannyiunk számára világos az a tagadhatatlan tény, hogy bizony néha saját „roppant” természetünkkel van a legtöbb bajunk, gondunk. Annak kordában tartásával, magzabolázásával, a Jóisten karámában való megőrzésével. S ha ez sikerült, még mindig hátravannak, akik úgymond „alattunk” dolgoznak. Mert bár egy a csapat és egy a zászló, mondják, de a csapat tagjai bizony maguk is emberek, az összes gyarlóságukkal együtt. Így a puritán kálvinista vezetőről bármikor el tudom hinni, hogy betartja a bölcs javaslatot akkor is, ha az mondjuk éppen Vatikánból jött. Ám alantasainak egyik-másika opportunista, ezáltal mikor milyen „ista” is, és így bizony könnyebben volna Belzebúb seregébe sorolható, mintsem egy Kereszténydemokrata Internacionáléhoz tartozó politikai formációhoz. S a vezér szeme ugyan mindent lát, de ő sem káptalan, s a mai világban Mátyás királynak is nehéz lenni, hála a néha lesipuskás színvonalú médiának. Tisztelet a kivételnek.
Nos, van tehát baj elég lefelé is, de – mondjuk – ez is megvolna valahogy, csöppnyi testi-lelki agyusztálás, meg- és kirugdosódás után, de akkor még mindig hátravan a felfelé tekintés és a rendcsinálás ott is. A nem sokkal a választások után megkezdett magyar szabadságharc ennek volt jele talán. A válasz, a kemény orrba vágás nem váratott soká magára, emlékszünk még. Az átmeneti sorban állás – sorba való beállás (?) – után a csata folyik tovább. Talán csendesebben, talán kevésbé láthatóan. De folynia kell, ha még magyarként létezni akarunk bár maroknyian. Mert bizony itt a lét a tét. A nagy, sejtelmes homályban ülő „világhatalom” olykor láttatni enged magából valamit. Ilyenkor felsejlik bizony az igazság képe: nemhogy keresztények Istenéhez nincs köze, de a beste kurafi ősátánságához annál inkább. S bizony ez nem mese, nem agyament „vadkeresztény” lázálom, hanem maga a huszonegyedik századi való, s benne a manipulált médiák bemutatta modern trójai faló, nekünk szánt maszlag, az ál „való világ”.
Ilyen hát köröttünk a világ, s ezért rettenetesen fontos, amit a pápa üzent minden politikacsinálónak nemzetiségtől és vallástól függetlenül. S ők, szegények még csak le- és felfelé néztek rendet alkotandó, de körül még nem…
