Magánszemélyként egy éppen jól (csődbe)menő állami vállalatot könnyedén meg tud vásárolni. Például a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimet. Miután ezt és még nagyon sok nagy, többségi állami tulajdonú vállalatot a mindenkori kormányok segítségével sikeresen csődközelbe vittek, most szabadulni akarnak tőlük.
Ezek voltak az igazán jó cégek! Nem kellett áramot sem fizetniük. Így sikerült az Oltchimnek a villanyvállalat felé 150 millió lejes adósságot felhalmoznia. Egy magánszemélynek 150 lejes adósság miatt két hónap után simán levágják a villanyát. Nem kellett a fizetések után sem fizetnie az államnak, míg egy kisvállalkozót – számláját zárolva – megkontyolják, ha nem fizet. Minek is fizetnének bármit az államnak, amikor csak annyi történne, hogy az az egyik zsebéből kiveszi a pénzt, és beteszi a másikba? Ennek meg semmi értelme. Ilyen állami cégnél jó dolgozni!
Volt olyan fegyvergyárunk, amely évekig úgy működött, hogy nem gyártott semmit. Aztán, amikor bezárták, az ott dolgozók sztrájkoltak, hogy ők dolgozni akarnak. A fizetési és egyéb jogok kiharcolása is könnyen megy, nem úgy, mint egy magáncégnél, amely abból él, amit termel. Megyénkben is voltak állami tulajdonban vállalatok, amelyek boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ezekre is került egy-egy nem komoly, hanem stratégiai befektető, aki megvegye. Ők aztán az ócskavasból kivették a befektetett összeget, majd ami maradt, értékének többszöröséért árulják (lásd: Bodok Szálló).
Sajnos, az Oltchim privatizálási cirkusza hamar véget ért. Pedig gondolták, olyan szép, hosszú lesz, mint az Elódia melódiája az OTV-n. Csak ez nem ezen a csatornán zajlott, hanem az összes lehetséges médiában. A liciten csak egy legény maradt talpon: a nagy stratégiai befektető, Dan Diaconescu. Tőle mint magánszemélytől nem kértek mindenféle marhaságot, mint a cégektől, például könyvelési mérleg, ingatlangarancia, számlakivonat, oltási bizonyítvány stb... – csak egy megbízhatósági levelet, önéletrajzot és erkölcsi bizonyítványt. Bár még ezeket sem kellett volna, hiszen a nép, az istenadta nép 17 százaléka megbízik benne, és pártját választaná. Erkölcsi bizonyítványa biztosan van, mert még nem zárták börtönbe, és életrajza a tévében rajzolódott ki, mindenki szeme láttára. Egy tömbházlakásból sugárzott zugtévé tulajdonosából milliomos és sikeres politikus lett. Pénze meg annyi, hogy, ha kell, zsákszámra hordja a kormány elé. Igazi üzletember. 150 000 euró garanciát tett le, megnyerte a versenytárgyalást, a szerződést nem írta alá. A szakemberek kiszámították: annyit szerepelt a nyilvánosság előtt, hogy ha azt reklámként meg kellett volna fizetnie, 256 millió eurójába került volna. Ennyit nem sok párt költ választási kampányra. (Az amerikaiak azt mondják, hogy minden reklám jó reklám.) Ilyen ember kell nekünk, aki mint Benedek: zsákban hozza a… pénzt. Csak nem engedték meg neki, hogy szétossza az Oltchim munkásai között.
De így is jó, legalább szét tudja osztani azoknak, akik rá szavaznak.
