Egy hattagú család számára havi 493 lej az a határ, ami fölött nem jár állami támogatás. Ez a törvény, nincs mit tenni – tudtuk meg a szociális igazgatóságtól, amikor arról érdeklődtünk, hogy egy havi 700 lejből élő négygyermekes család miért nem kaphat segélyt, amikor őrkői szomszédai már árulják is aprópénzért az ajándékba kapott rizst, cukrot. Ők alatta maradnak a megszabott jövedelmi küszöbnek – legalábbis papíron.
Mi pedig számoljunk: ha az egyedüli családfenntartó havi hétszáz lejt visz haza, az azt jelenti, hogy hatuknak napi 23 lejből kell megélniük, ami fejenként 3,8 lej. Mivel a legszerényebb öltözék és lakás is pénzbe kerül, hamar kiderül, hogy ekkora fizetésből csak kenyérre futja. És a bukaresti pénzosztók szerint ez a család még jól él, mert havi 494 lejből is ki lehet jönni segítség nélkül. Ebből napi 2,7 lej jut fejenként: ez pontosan arra elég, hogy éhen ne haljanak. Nyilván az a cél, hogy maguk is próbáljanak tenni valamit önmagukért, ami elvben helyeselhető is, csak tudná az ember, hogy miképpen jutottak ehhez a 493 lejes összeghez.
És ami fontosabb: miért nem tudnak végre olyan támogatási rendszert kidolgozni, amelyben egy munkás édesapa és a négy gyermekét otthon nevelő édesanya fogódzót talál ahhoz, hogy kikapaszkodjon a nyomorúságból?
